Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Készül a szociális szféra életpályamodellje

Egyeztetés kezdődik a szociális életpályamodellről pénteken a kormányzat, a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a fenntartók képviselői között - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális és családügyért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

images

Soltész Miklós elmondta, a munkacsoport feladata lesz egy olyan javaslat kidolgozása, ami biztosítja a két területen - a gyermekvédelemi és a szociális ágazatban - dolgozók életpályamodelljének hosszú távú fenntarthatóságát.

Emlékeztetett arra a korábbi kormányzati döntésre, ami szerint januártól ágazati bérpótlékot vezetnek be az életpályamodell részeként. A területen dolgozók márciusban - januárig visszamenőleg - bérpótlékot kapnak, ennek összege havonta bruttó 6-17 ezer forintot jelent.

A tárca korábban azt közölte, a kormány 9,2 milliárd forintot különített el az ágazati béremelésre.

Az államtitkár elmondta, Balog Zoltán miniszter kezdeményezésére ő hívta össze a munkacsoport alakuló ülését.

Közölte, a meghívottak között van a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Szociális Igazgatók és Szakemberek Magyarországi Egyesülete, a Magyar Bölcsődék Egyesülete, az Ágota Alapítvány, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság, illetve az egyházak és a Megyei Jogú Városok Szövetsége egy-egy képviselője.

Jelezte: terveik szerint a testületbe később meghívást kap még sok más szervezet és fenntartó, akik segíteni tudnak a munkában.

A két területet érintő eddigi kormányzati eredményeket felidézve azt mondta, 2010-ben és 2011-ben a nehéz gazdasági helyzet ellenére is sikerült megőrizni a normatívák összegét az alap- és a szakellátásban, míg az azt követő években, így idén is több területen már növelni tudták a forrásokat.

Közölte azt is, már naprakész a TAJ-alapú nyilvántartási rendszer. Ebben lehet követni, hogy az alap- és a szakellátási intézményeknél kiket gondoznak, ápolnak, illetve hogy a szolgáltatók kik után kapják a finanszírozást.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk