kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Kétszáz embert bocsát el a BKV

A BKV megerősítette, hogy legfeljebb kétszáz dolgozót el fognak bocsátani a buszágazat teljesítménycsökkenése miatt. Ez ellen két közlekedési szakszervezet közleményében sztrájkot is kilátásba helyezett.

A BKV válaszából kiderül, a kevesebb BKV-busz miatt kell racionalizálni a létszámot, ugyanakkor mindent elkövetnek, hogy minél kevesebb munkavállalónak szűnjön meg a munkaviszonya.

A teljesítménycsökkenést, valamint a társaság gazdasági érdekeit figyelembe vevő üzleti terv még 540 fős elbocsátást irányozott elő, ugyanakkor igyekeznek az esetleges nyugdíjazásokat és a "természetes fluktuációt" szem előtt tartva legfeljebb kétszáz munkatársat elbocsátani. Ez a több mint 11 300-as összlétszám 1,7 százaléka - írják.

A Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezet - Egységes Közlekedési Szakszervezet számára elfogadhatatlan, hogy veszélybe kerüljön, illetve ellehetetlenüljön több száz család megélhetése. Meggyőződésük szerint, az érintett dolgozók, átképzéssel foglalkoztatóak lehetnének más területen, például a 4-es metró üzemeltetésénél.

Az érdekképviselet azt írta, hogy mind a BKV, mind a dolgozók "többre hivatottak annál", semmint hogy a főváros, illetve a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) újabb járművek, járatok kiszervezését kezdeményezze magánvállalkozásoknak.

A Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége szintén tiltakozik a leépítés ellen és minden eszközt felhasznál e terv megvalósulásának megakadályozására, beleértve ebbe akár a sztrájkot is - tájékoztatott a szakszervezet. Úgy vélekedtek, hogy az intézkedés ellentétes a kormánynak a munkahelyek megőrzéséről, munkahelyteremtéséről, a foglalkoztatás terheinek könnyítéséről szóló törekvéseivel.

A szakszervezet szerint miközben a BKK-nál gyakorlatilag tömeges a létszámfelvétel, addig a BKV-nál leépítés van napirenden, "miközben ezt semmi nem indokolja".

A BKV közleménye szerint a négyes metró átadásával és üzembe helyezésével összefüggésben valóban nő a társaság alkalmazottainak létszáma, s így több új munkahely jön létre, mint amennyi megszűnik. Ugyanakkor minden munkavállalót nem tudnak automatikusan átvenni a képzettségi különbségek miatt.

Az érdekképviseletek egyeztetést kezdeményeznek a főpolgármesternél, közösen a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével, egyúttal számítanak a BKV tárgyalási, konzultációs meghívására is.

A BKV szeretné elkerülni a sztrájkot>/strong>

Július 12-én levélben tájékoztatták a társaság központi üzemi tanácsát a tervezett csoportos létszámleépítés okáról, körülményeiről, a törvényben előírt adatokról, s a törvényi rendelkezéseknek megfelelően tárgyalást kezdeményeztek.

A csoportos létszámleépítés kezdő és befejező időpontját és ütemezését a vállalat központi üzemi tanácsával, valamint a BKV szakszervezeteivel folytatott konzultáció után határozzák meg.

Az érdekképviseleti tiltakozásokra utalva hangsúlyozták: a szakszervezetek is a tárgyalásos rendezésében érdekeltek, így a sztrájkkal való fenyegetés idő előtti, tekintettel arra, hogy a tárgyalások csak július 23-án kezdődnek meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk