kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Kevés az állás, sok a munkanélküli

Egy év alatt 414 ezerre csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma. Az álláskeresők 15,5 százaléka (64,2 ezer) 25 éven aluli, 26,4 százaléka (109,1 ezer) 50 éven felüli volt idén janurában. Ugyanakkor rossz hír, hogy az álláskeresők mintegy negyede egy évnél régebb óta keres már állást és a versenyszféra magától nehezen hoz létre munkahelyeket - derül ki a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adataiból.

Egy év alatt 5,3 százalékkal csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma: januárban a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat 413,8 ezer álláskeresőt tartott nyilván. - Az előző havi adatokhoz képest azonban ez növekedést jelent, tavaly decemberben ugyanis még alig több, mint 391 ezren voltak a rendszerben - teszi hozzá a Napi Gazdaság.

Az álláskeresők kicsit több mint fele (51,7 százalék) férfi. Az ő számuk 7 százalékkal, a nőké 3,5 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest.

Számít a végzettség

Az adatok azokat igazolják, akik szerint minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál kevesebb eséllyel lesz munkanélküli. Az álláskeresők 5 százaléka (20,8 ezer) felsőfokú végzettségű, 42 százaléka (175,5 ezer) pedig legfeljebb általános iskolát végzett a vizsgált hónapban. Középfokú iskolai végzettségűek voltak a legtöbben: az álláskeresők 52,6 százalékát (217,6 ezer) ők alkotják.

Idén januárban az álláskeresők 52,1 százaléka, azaz 215,6 ezer fő volt szakképzetlen, azaz legfeljebb általános iskolát és gimnáziumot végzett – derül ki a felmérésből.

Az álláskeresők többsége éhezik

Az álláskeresők több mint fele továbbra sem kap semmilyen pénzbeli támogatást, összesen 192,1 ezren kaptak pénzbeli ellátást. Ennek kétharmada szociális jellegű ellátásban, 32,4 százaléka pedig álláskeresési támogatásban részesült.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma 2014. IV. negyedévében 318,5 ezer főt tett ki, amely 7,1 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakához képest 2 százalékponttal volt kevesebb.
A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya egy év alatt 0,7 százalék-ponttal 9,3 százalékra csökkent. A munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig továbbra is 6,3 százalékos értéket mutatott. A két mutató tekintetében legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-MosonSopron megye (3,0 százalék; 2,1 százalék) rendelkezett, emellett megemlíthető még Budapest és Vas megye kedvező helyzete is.

Budapest a fiatalok munkaerőpiaca

A munkanélküliek 12,1 százaléka számít pályakezdőnek. Létszámuk egy év alatt 6,1 százalékkal mérséklődött. A legtöbb pályakezdő fiatalt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben tartották nyilván, de sok a nehezen munkát találó fiatal Hajdú-Bihar megyében is. A pályakezdők aránya az összes álláskereső között a fővárosban (6,4 százalék) volt a legalacsonyabb. Szám szerint a legkevesebb pályakezdő Győr-Moson-Sopron megyében keres állás, ott mindössze 474 ilyet talált a hatóság.

A pályakezdő álláskeresők 42,8 százalékának legfeljebb általános iskolai, 17,3 százalékának szakiskolai, szakmunkásképző, 14,8 százalékának gimnáziumi, 20,6 százalékának szakközépiskolai, technikumi, 4,5 százalékának felsőfokú iskolai végzettsége van.

Az álláskeresők 15,5 százaléka (64,2 ezer) 25 éven aluli, 26,4 százaléka (109,1 ezer) 50 éven felüli. A legtöbb fiatal Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében keres állást, a fővárosban vannak a legkevesebben. Budapesten és Fejér megyében nem boldogulnak az 50 év felettiek a munkaerőpiacon.

Az álláskeresők negyede régóta nem talál munkát

Ugyanakkor rossz hír, hogy az álláskeresők mintegy negyede egy évnél régebb óta keres már állást, és bár egy év alatt jelentősen (20,4 százalékkal) csökkent a számuk, az így is meghaladja a százezret.

Hatvanezer új álláskereső

Januárban 20,3 százalékkal kevesebben, összesen 60,2 ezren kerültek álláskeresői nyilvántartásba, mint egy évvel korábban. Közülük mintegy 4,4 ezer fő – az összes belépő mintegy 7,2 százalék – első alkalommal kérte regisztrációját, akiknek létszáma egy év alatt 12,5 százalékkal esett vissza.

A versenyszféra magától nehezen hoz létre munkahelyeket

Idén januárban a munkaadók összesen 23,4 ezer üres álláshelyet jelentettek be, melynek több mint feléhez (56,5 százalékához) igényeltek támogatást.

A legtöbb új (3,8 ezer főt érintő) munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett, de jelentős volt az új bejelentett álláshelyek száma Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Baranya megyékben, illetve a fővárosban is - ebben az öt területi egységben volt ugyanis az összes új munkahely 49 százaléka.

Ezeket a szakmákat keresik a cégek

Januárban a nem támogatott állások elsősorban egyszerű ipari, mechanikai gépösszeszerelő, egyéb szolgáltatási és szállítási, egyszerű erdészeti és bolti eladó foglalkozásokra vonatkoztak. Új (nem támogatott) állás leginkább a nyugat-dunántúli megyékben akadt az NFSZ adatai szerint.

Januárban összesen 81,1 ezer munkahely állt rendelkezésre, amelyből 47,4 ezer állás maradt betöltetlen.

Januárban 2400 ember került az utcára

Az év első hónapjában 51 cég jelentett be létszámleépítést, melynek következtében 2404 magyar vesztette el az állását. A legtöbb munkahely, 729 Budapesten szűnt meg, de kiemelkedő volt még Heves (390) és Hajdú-Bihar (217) teljesítménye is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk