Szerző: HR Portal
Megjelent: 14 éve

Kevesebben vannak állás nélkül Zalában

Zala megyében május végén 16,3 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, ami áprilishoz képest 9 százalékos, az egy évvel korábbihoz viszonyítva pedig 14 százalékos csökkenést jelent. A mérséklődést Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója a szezonális, a közcélú és a feldolgozóipari foglalkoztatás erősödésével magyarázta.

Az elmúlt négy év adatai azt mutatják, hogy májusban 4-11 százalékkal volt kevesebb az álláskeresők száma, mint áprilisban. Kivételt jelentett a tavalyi év, amikor a válság miatt nem volt jelentős változás - mondta Hegyi László.

A nyilvántartott álláskeresők aránya a megyében május végén 12 százalék volt, az áprilisinál 1,2 százalékkal, a tavalyinál pedig 1,4 százalékkal volt kevesebb. Az álláskeresők aránya Zalaegerszeg, Lenti és Keszthely térségében a legalacsonyabb, átlagosan 10 százalék. A legmagasabb a munkanélküliség Letenye környékén, ahol majdnem eléri a 17 százalékot.

Májusban a munkáltatók 2,5 ezer új álláshelyet jelentettek be; 200-zal kevesebbet, mint áprilisban, és 600-zal többet, mint tavaly májusban. Mintegy 700 fő számára a feldolgozóiparban és a gazdasági szolgáltatásban, további 200 fő számára pedig közcélú foglalkoztatás keretében ajánlottak munkát.

MTI/MNO
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk