kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Ki is vagyok: főnök vagy beosztott?

Az irányítás és az emberek kontrollja, a cég sikerének biztosítása - értelmezik feladatukat a cégvezetők, és ezt is várják tőlük a tulajdonosok. Azonban, ha kamerán követnénk végig egy-egy ügyvezető teljes napját, azt látnánk, hogy közel sem csak ezzel foglalkoznak. A mai magyar valóságot Pénzes Zsuzsa mutatja meg.

Egyik reggel megbeszéléssel kezdődött a napom, kilencre volt egyeztetve a találkozó. Pár perccel az adott időpont előtt a biztonsági záras kapun egy ingujjas férfi eresztett be, aki futva éppen akkor érkezett meg. Mint kiderült, mindketten ugyanahhoz a céghez megyünk, én mint vendég, a férfi mint a cég vezérigazgatója. Köszöntés után, nevetve újságolta, hogy most jön a műhelyből.

Csodálkozó pillantásomat látva, rögtön magyarázattal folytatta. "Tudja, egy projekten dolgozunk, ahol a műszaki beállításokat kellett elvégeznem, mert annyira speciális munkáról van szó, s nem adom át senkinek." Volt olyan megbeszélés is, ahol az ügyvezetőt a szerelőaknából hívták elő, mert éppen nyakig volt egy autóbusz javításában. Más alkalommal egy nagyon elfoglalt ügyvezető ezzel tért ki egy stratégiai megbeszélés elől: "most nem érek rá, mert éppen fotókat készítek a termékskálánkról egy pályázathoz". Szóval mi a valóság?

Az ügyvezetők nem, vagy nemcsak ügyvezetők, hanem egyben beosztottak is. Egy adat: egy céges kivizsgálásnál egy elfoglalt ügyvezetőről kiderült, hogy a vezetői feladatok mellett még legalább 30 további felelősségi kört, feladatkört is ellát. Hogy mikor és hogyan? Amikor éppen szükség van rá: ha éppen ellenőrzés van, ha éppen fontos a munka, vagy a legfontosabb vevő veri az asztalt, vagy csak azért, mert rajta maradt a feladat elvégzése, mint "szamáron a fül". Olyan is van, hogy tulajdonképpen ő maga ragaszkodik hozzá, mert nagyon szereti azt a munkát.

Ezzel a helyzettel nincs is semmi gond, hiszen kis cégeknél is megfigyelhető, hogy a vezető egyben beosztott munkatárs is, szakértő, tanácsadó, műszaki ellenőr, technikus.
Mire is kell figyelnie egy vezetőnek:
  • Tudnia kell, hogy melyek azok a területek, amelyekre időnként - lehet, hogy egyszer egy évben – figyelnie kell, hogy ne érje felkészületlenül a feladat elhanyagolása miatt egy probléma, egy váratlan hatósági ellenőrzés, vagy egy vevői panasz.
  • Ha több feladatköre van, tegyen rendszert a munkájába azzal, hogy megszervezi, melyiket mikor tudja elvégezni, nehogy a "nem szeretem" feladatok elmaradjanak. Ha valamelyik elmarad, ütemezze be a pótlást is.
  • Tervezze meg, hogy ezeket a feladatokat kinek, mikor és hogyan tudja majd átadni, delegálni.
  • A legfontosabb: mindezt úgy tegye, és azzal a céllal, hogy mindenképpen maradjon ideje a fő feladatkörére, a vezetésre, stratégiára, tervezésre, irányításra, a kontrollra.

    Ha ez nem így történik, akkor egy nagyon fontos feladatkör nem lesz betöltve:
    A cég jövőfelelőse munkakör. Enélkül meg hová halad egy cég?

    Pénzes Zsuzsa
    Comline Budapest Kft.
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

    Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

    Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

    Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

    Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

    A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk