Megjelent: 7 éve

Kik a jövő évi változások nagy nyertesei?

A hvg utánanézett, hogy kik azok, akik 2017-től az új szabályozásokon a legnagyobbat nyerik: úgy tűnik a friss házasok, akik munka mellett több gyereket terveznek, távolabbról járnak be dolgozni, eddig is kevés cafeteriát kaptak.

images

A legfontosabb változást az jelentheti, hogy a társasági adó kulcsa 9 százalékos lesz. Több százezer kis cégnél ez egyetlen százalékos csökkentést jelent csak, az 1107 legnagyobbnál azonban, ahol 500 millió forint feletti az adózás előtti eredmény, 19-ről esik le erre a szintre.

A legtöbb változás a cafeteria szabályaiban jöhet. A béren kívüli juttatások teljes közterhe 2017-ben az addigi 34,51 helyett már csak 34,22 százalék lesz, az így adható juttatások köre azonban szűkül. Az egyik leglátványosabb újítás az lehet, hogy az új évben már pénzt is lehet adni béren kívüli juttatásként. Sok népszerű béren kívüli juttatást ennél magasabb, 49,56 százalékos munkáltatói teherrel lehet csak adni - ilyen például a helyi bérlet, a munkahelyi étkeztetés, vagy épp az iskolakezdési támogatás -, cserébe ezek 2017-ben már havi, valamint éves korlátozás nélkül adhatóak. Az egészségügyi szolgáltatás végül kimaradt a cafeteriaelemek közül, hiába fogadtak el még a nyáron olyan törvényt, amellyel felkerült volna a listára. Az is újdonság lesz, hogy aki a városhatáron kívülről jár dolgozni, az az eddigi 9 helyett 15 forint adómentes költségtérítést kaphat kilométerenként.

Nagyot nyerhetnek 2017-ben a friss házasok is, ha gyereket vállalnak. Az első házasoknak két évig járó adókedvezmény mellé ugyanis az első gyerekért járó kedvezményt is felvehetik, ha a házasságkötés utáni két éven belül lesz gyerekük. A családi kedvezményeket is fokozatosan emelik meg, itt azonban már ritkaságként egy 2019-is dátumot is láthatunk. Az eddigi 20 ezerről most 30 ezer forintra nő meg a kétgyerekesek adókedvezménye, az újabb tízezres növekedést pedig két évvel későbbre ígérték.

Az év egyik legizgalmasabb kérdése az lesz, hogy a minimálbér emelkedése milyen hatásokkal járhat. Tízezer forintnál is nagyobb fizetésemelés jön a minimálbéreseknek, százezres fölötti lesz a szakmunkás-bérminimum nettója. Cserébe azonban a pesszimista forgatókönyv szerint feketemunka, csődök és leépítések jöhetnek a béralku sötét oldalán. Az is nagy kérdés, mennyire lesznek képesek a cégek a nem minimálbéren lévő dolgozóik fizetését megemelni, és ezt hány vállalat éli túl nagy sebek nélkül.

A nyugdíjkorhatár is kitolódik az új évben. 2016-ban még akkor mehetett az ember nyugdíjba, amikor 63 éves lett, ezután viszont már 63 és fél évnél jön el a nyugdíjkorhatár. Azaz 2017-ben az 1954 első felében születettek mehetnek nyugdíjba, legkorábban júliustól, fél évvel a születésnapjuk után. A náluk egy évvel fiatalabbakra már új szabály fog vonatkozni, nekik még fél évvel többet kell várniuk, ők már legkorábban 64 évesen hagyhatják csak abba a munkát.

hvg
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek