Megjelent: 7 éve

Kiszámíthatóságra törekszünk

A Hungrana Kft. a magyarországi élelmiszeripar meghatározó szereplője, hazánk és Európa legjelentősebb kukoricafeldolgozó vállalata, amely az izocukor gyártása mellett talán a bioetanol üzemanyag előállításáról ismert. A cég több mint 1,2 millió tonna kukoricát dolgoz fel évente, melyet kizárólag magyar termelőktől vásárol fel.

A Szabadegyházán található cég az 1900-as évek elején alkoholüzemként kezdte, majd a 80-as években kezdett el a kukorica felvásárlással foglalkozni és izocukrot gyártani. A több mint száz éves múlttal rendelkező cég soha nem elégedett meg azzal, ahol éppen tartott, mindig fejlesztett, bővített a gyárban, és új lehetőségeket keresett. Nincs ez másképp napjainkban sem, hiszen az elmúlt évtizedben 225 millió eurós gyárbővítési projektet hajtott végre, és a beruházások tovább folynak jelenleg is a meglévő biomassza kazán bővítésével. A gyár több mint egy évszázada biztosít munkát és megélhetést a térség lakossága számára, biztos piacot a gazdáknak a megtermelt kukorica értékesítésére. A Fejér megye területén üzemelő Hungrana jelenleg a térség egyik legjelentősebb nagyvállalata, mely közvetlenül 330 munkavállalójának, közvetetten közel tízszer ennyi embernek és családnak biztosít munkahelyet. Sok munkavállaló már több évtizede dolgozik a Hungrana kötelékében, ami lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy igazi, komoly szakemberekkel dolgozhassanak, tőlük sajátítsák el a gyakorlati tudást.

„ A Hungrana cégfilozófiájának egyik alapja, hogy a legnagyobb érték a lojális, az elégedett dolgozó, aki mindig egy picit többet teljesít az elvártnál. Ezáltal pedig a szervezet is jobban teljesít, ami egy önmagát erősítő folyamat, de végső soron a fenntartható fejlődést szolgálja. Fontosnak tartjuk, hogy dolgozóink magukénak érezzék a céget, a cég stabilitása az ő mindennapi biztonságukat is jelenti - mondja Reng Zoltán, a cég ügyvezető vezérigazgatója.

A Hungrana nem csak munkavállalói számára igyekszik kiszámíthatóságot teremteni, hanem partnerkapcsolatait is ezen gondolkodásmód mentén erősíti. Ahogy munkatársaik között is találhatóak több évtizede ott dolgozók, úgy a beszállítói kapcsolataikról is elmondható, hogy hosszú-hosszú évekre, tízévekre nyúlnak vissza. A cég a tavalyi évben egy új partnerstratégiát vezetett be, melynek már most látszanak pozitív eredményei. Több partnerük van, mint korábban, és számos termelővel, gazdával szorosabb együttműködéseket is sikerült kialakítaniuk.

„Cégünk folyamatos növekedése és piaci bővülése a hazai gazdálkodók áldozatos munkája nélkül nem volna lehetséges. A termelőkkel kialakított hosszútávú kapcsolatok jelentik a Hungrana számára a kiszámíthatóság és stabilitás alappillérét. Hosszútávon gondolkodunk és ennek megfelelően is
cselekszünk, így együttműködő partnereink a gazdák is hosszútávon számíthatnak ránk. - teszi hozzá a vezérigazgató.


A társadalmi felelősségvállalás a Hungrana vállalati kultúrájának szerves részét képezi és a Hungrana Kft. irányítása, valamint a működése során hozott döntésekben állandó és kiemelt szerepet játszik. A kukoricafeldolgozó vállalat évtizedek óta együttműködik a megyei civil, non-profit szereplőivel és a települési önkormányzatokkal. A legmagasabb szintű technológiákat és szabványokat honosították meg hazánkban, mely előnyökből a megyében gazdálkodók első kézből profitálhatnak. A több évtizede tartó közös gondolkodásnak, közös célok meghatározásának eredményeképpen született ez év májusában stratégia megállapodás a Fejér Megyei Önkormányzat és a Hungrana Kft. között.


Megtiszteltetés számunkra, hogy a Fejér Megyei Önkormányzat cégünkkel kötötte meg első stratégiai partneri megállapodását. Az Önkormányzattal karöltve a megyei gazdaságfejlesztési célok megvalósítását és a társadalmi kapcsolatok erősítését tűztük ki célul. Hiszem, hogy a most megkötött stratégiai partneri megállapodás által még többet tehetünk közvetlen környezetünkért, mely a Hungrana cégfilozófiájának egyik alapja. - mondta Reng Zoltán, a Hungrana Kft. ügyvezető-vezérigazgatója.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk