kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Költségmegtakarítás - Nézzük gyakorlati szemüvegen át!

A KSH szeptember végén megjelent adatai szerint 2020. június-augusztusi időszakban a foglalkoztatási ráta 69,9 százalék volt, a tavalyi hasonló időszak 70,2 százalékhoz képest. A járvány a munkaerőpiacot a számokon kívül is megváltoztatta.

Az atipikus formák alkalmazása a munkaerő-kölcsönzés, a diák- és a nyugdíjas szövetkezeti foglalkoztatás leginkább alkalmas arra, hogy a leggyorsabban reagáljon, így a cégek számára piaci előnyt jelentsen.

A szakmában több mint 20 éve dolgozik a Pannon-Work cégcsoport operatív igazgatója. Laczi Pétert, mint gyakorlati szakembert kérdeztük.
Laczi Péter

A válság első heteiben pont az atipikus foglalkoztatási formában dolgozók voltak leginkább kitéve a leépítésnek. Most pedig arról beszélgetünk, hogy rugalmassága miatt záloga a gazdasági versenyelőnynek. Mikor és mitől fordult ez meg?

A járvány okozta gazdasági blokk által leginkább sújtott szektorok a járműipar, a turizmus, a vendéglátás, a szállodaipar volt, melyek munkaerőgazdálkodásának szerves része az atipikus foglalkoztatás. Volt egy felhalmozás a cégek részéről a krízis elején, ezt követően csökkent a kereslet. Az első sokkhatás után azonban feléledt a piac. Kínára figyelt a világ több szempontból is. A járvány gócpontján kívül a világ egyik jelentős felvevő piaca, ha csak az autóeladást is nézzük. Európában sok cég termel erre a piacra, ezért törvényszerű - ha fáziskéséssel is - az együtt mozgás le, vagy fel.

Nekiálltak a cégek azon gondolkodni miként lehet költséget csökkenteni, új piacokra belépni, átalakítani a gyártást rövid időn belül. Az itt megszületett döntéseken kívül társadalmi, szociális okok is sürgették a fordulatot. Visszatértünk a munka világába, elindult egyebek közt a vásárlás, a vendéglátás, az országon belüli turizmus. Akik előtte külföldön dolgoztak, hazatérve munkát kerestek és ez is növelte az atipikus foglalkoztatás iránti keresletet.

Az autóiparban is látható egyfajta növekedés, fontos potenciál van az elektromos autók gyártásában. Országszerte új beruházások valósulnak meg.

Ősztől a tanév kezdetével egyes iparágak, mint például a sütőipar, így a pékségek, a cukrászatok megrendelései is megnőttek.

Összegezve ezen területek nagyobb volumenű rendeléseinek teljesítésére, a változó létszámigényű feladatok elvégzésére, kiváló megoldás az atipikus foglalkoztatás, hiszen rugalmas és megtakarítást eredményez.

Az atipikus foglalkoztatások közül melyeket igénylik leginkább a cégek?

A Pannon-Work cégcsoport partneri köre színes ágazati palettát mutat. Nincs kifejezetten olyan iparág, vagy szolgáltatási terület, amire kizárólagosan specifikálódottunk volna. Amit tapasztalunk, hogy talán először a kölcsönzés felé nyitottak a vállalatok, így ennek köszönhetően itt a tavalyi foglalkoztatási számokhoz közelítünk. A szezonális munkák esetében a cégek részére leginkább a diákmunka volt a segítség, adminisztráció mentes, flexibilis és költséghatékony megoldásként.

Kicsit kitekintve az atipikus formák világából, hogyan változott meg a közvetítés?

Érdekes átalakulás részesei vagyunk. Külön kell választanunk a szellemi és fizikai közvetítés értékelését. Míg a szellemi pozíciók esetében visszaesés tapasztalható, addig a fizikai állomány toborzási igénynél előretörést érzékelünk. Saját munkavállalókban gondolkodnak a cégek, ezért több megbízást kapunk itt közvetítésre. Most ismét elmondható, hogy aki dolgozni akar, az tud.

Miként csapódott le az, hogy sok munkaerő felszabadult tavasszal?

Komplex HR szolgáltató cégként a szálak nálunk összefutnak, igény és kínálat oldalról is. Ennek birtokában tudtuk segíteni azokat a cégeknek, akik minőségi cserét terveztek és vittek végbe. Ez május magasságában kezdődött el, és talán ezzel indult meg a visszarendeződés is.

Szeptember óta ismét nehéz szakembert találni, azonban nem tudható, ez meddig lesz így. Hullámokra számítok, részleges vagy hosszabb megtorpanásra, erre kell most berendezkedni: a gyorsan változó kínálathoz, kereslethez. Ezt kell tudni jól kezelni.

A rugalmasság körül forog minden. Partnereknek hol van lehetőségük a szolgáltató rugalmasságából profitálni?

Hát igen, a munkaerővel gazdálkodni kell! Egy termelő cég rugalmasan tud tervezni, például mikor hosszabb munkaidő kerettel dolgozik. De mi van akkor, ha egy rendelésállomány hirtelen felfut, majd lecsökken, vagy folyamatosan ingadozik?

Ilyenkor a szolgáltató cég az adott helyzethez igazodva a leghatékonyabb megoldás megtalálásában tanácsot adhat, a HR osztály válláról levéve a terhet. Kisebb cég esetében elképzelhető, hogy nincs is külön HR. Ahol van, ott pedig ez idő alatt a stratégiai feladatokkal tud foglalkozni, mint pl. értékes munkaerő megtartása. Év eleji számadatok szerint egy fizikai dolgozó pótlása 750 000 Ft. Ha csak egyet sikerül pluszban megtartani, ennyi megtakarítással biztosan számolhat!

A jó minőségű munkaerőt megtalálni ismét nehéz, ezért a gyors megoldást a cégünkön belüli meglévő ágazatok - diák és nyugdíjas munka, kölcsönzés, közvetítés, egyszerűsített foglalkoztatás - szinergiája mindenképpen segíti.

Van még két költségcsökkentő terület, amiről eddig nem ejtettünk szót, pedig a meglévő állományt, feladatot optimalizálja. Mit tudhatunk meg erről?

Igen, a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása és speciális outsourcing szolgáltatásunkról van szó. Ahogy minden cég, úgy mi is azt kerestük, hol lehet költséget megtakarítani. Ezt olyan magas szintre fejlesztettük saját cégünkben, hogy két új üzletágat építettünk fel rá, hogy partnereinknek is megtakaríthassunk.

A rehabilitációs üzletág és egy outsourcing szolgáltatás, a HR Matrix jött létre. Ez utóbbi alacsonyabb költségszinten tudja működtetni a bérszámfejtést, számvitelt, könyvelést, munkaügyi, jogi területeket, toborzást. A megbízó mielőtt dönt, fontos, hogy megismerje a szolgáltató infrastrukturális hátteret, a szoftvereket, a kompatibilitást. Tapasztalat, hogy az együttműködést gördülékennyé teszi az ügyfélszolgálati elérhetőség.

A rehabilitációs üzletág különlegessége, hogy a meglévő állomány átvizsgálásával akár teljes mértékben is elkerülhető a rehabilitációs hozzájárulás. Ha a cégben nincs elég létszámú megváltozott munkaképességű munkavállaló, akkor igény esetén a munkaerő-közvetítést a foglalkozás-egészségügyi szempontok figyelembevételével tudjuk biztosítani.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Csodálatos panoráma - végtelen látvány Ez a Hotel Ózon és a hamarosan nyíló Infinity étterem a Mátra szívében!

Amikor rendezvényünk számára helyszínt keresünk, akkor általában több hasonló ajánlat között kell kiválasztanunk a legjobbat és a... Teljes cikk

Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek