A válság új igényeket támasztott a tréningekkel szemben is. A kínálat folyamatosan átalakul, a vezetői és a munkatársi tréningek sokkal kreatívabbak lesznek a vállalatoknál. Ezt tapasztalják a magyarországi szakemberek is a Világgazdaság összeállítása szerint.
A válság új igényeket támaszt a tréningekkel szemben, a vállalatok költségérzékenyek lettek, és alaposan megvizsgálják, hogy milyen tréningekbe fektetnek - mondta a Világgazdaságnak Szakonyi András, az Iron Mountain közép-európai ügyvezetője, aki szerint ma már elvárás, hogy a képzések a csapatszemléletet helyezzék a középpontba.
Szakonyi András nemrég a British Airways központjában járt egy felső vezetőknek szervezett problémamegoldó valóságshow-n. - A Challenge 24 elnevezésű program első napján bemutattak nekünk egy üzleti problémát, amelyre konkrét megoldási javaslatot kellett készítenünk a második nap végére - mesélte a szakember, aki több vezetői képzésen is részt vett az elmúlt években.
A csapat és a karitatív szemlélet a kulcsszó a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. egyik csapatépítő programjánál is. A karitatív tréning elnevezésű programot harmadik éve szervezi meg a vállalat. Ennek keretében a cég munkatársai egy rászoruló kisközösséget "ajándékoznak" meg olyan eszközökkel, segítséggel, melyeket önerőből nem tudnának megvalósítani. A háromnapos eseményre a vállalaton belülről jelentkezhetnek munkatársak, s az ötleteik, segítő szándékaik alapján választ közülük a HR-, illetve a felső vezetői csapat 15-17 résztvevőt.
Világgazdaság