kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

KSH: 9,1 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta

A 2008. december-2009. februári időszakban a foglalkoztatottak száma 3 millió 790 ezerre csökkent, a munkanélkülieké 378 ezer főre emelkedett, ami 9,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.

images

A vizsgált időszakban a 15-64 éves népesség 61,0 százaléka, ezen belül a 15-61 évesek 63,6 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 2008. december-2009. februári időszakban a 15-64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan 3 millió 762 ezer volt, ami 64 ezer fővel maradt el az egy évvel korábbitól. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55,4 százaléknak felelt meg, azaz az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékponttal csökkent.

A munkanélküliek száma a megfigyelt időszakban mind az egy évvel korábbinál, mind a 2008 utolsó negyedévinél 40 ezer fővel volt több, számuk elérte a 378 ezer főt. A munkanélküliségi ráta az előző évi ugyanezen időszaki 8 százalékhoz képest 1,1 százalékponttal nőtt. (Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő januárban: EU-15: 8,3 százalék, EU-27: 8,0 százalék, Magyarország: 9,0 százalék.) Az álláskeresők számának megugrása a munkanélküliek korösszetételét is némileg átrendezte, csökkent a 25 év alattiak, és nőtt az ennél idősebbek aránya a korábbi évhez viszonyítva. A munkanélküli-státusba történő beáramlás növekvő intenzitása miatt csökkent a munkanélküliség átlagos időtartama (jelenleg 17,4 hónap). A tartósan, legalább egy éve munkanélküliek aránya így is magas, közel 45 százalék.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk