kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Létszám és kereset a nemzetgazdaságban 2005. január-október

A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,2%-kal, a nettó átlagkereset 8,6%-kal emelkedett. A költségvetés területén a bruttó átlagkereset 13,3%-kal, a nettó átlagkereset 14,1%-kal növekedett. Így átlagosan 156.400 forintot kerestünk - derült ki a KSH legfrissebb jelentéséből.

A legalább 5 fős vállalkozásoknál és a költségvetési intézményeknél alkalmazásban állók száma a nemzetgazdaságban átlagosan 2 millió 789 ezer volt 2005. január-novemberben, közel annyi, mint egy évvel korábban. A nemzetgazdaságban összességében a bruttó átlagkeresetek 9,1%-kal, a nettó átlagkeresetek 10,3%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A versenyszférában a bruttó nominális átlagkereset 7,2%-kal, a nettó átlagkereset 8,6%-kal emelkedett. A költségvetés területén - az ez évben egységesen januárban fizetett egyhavi külön juttatás miatt - a bruttó átlagkereset 13,3%-kal, a nettó átlagkereset 14,1%-kal növekedett. Ez utóbbi területen a jutalom és az egyhavi külön juttatás nélkül számított bruttó kereset növekedési üteme 7,6% volt. A január-novemberi reálkereset (a fogyasztóiárindex 3,6%-os növekedése mellett) 6,5%-kal nőtt a nemzetgazdaságban.
A versenyszférában 2005. január-novemberben 0,2%-kal nőtt a létszám. A költségvetés minden területén folytatódott a
létszámcsökkenés, amely így a költségvetési intézményeknél összességében 1,3%-os volt.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havonta átlagosan bruttó 156 400 Ft-ot, ezen belül a vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 146 400 Ft-ot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 180 700 Ft-ot kerestek 2005. január-novemberben.

A rendszeres kereset (a jutalom, a prémium, a valamint külön juttatások nélkül számított bruttó kereset) növekedési üteme a nemzetgazdaság egészében 7,3%, ezen belül a vállalkozásoknál 7,2%, a költségvetési intézményeknél 7,6% volt.

Novemberben a havi bruttó átlagkereset 7,2%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.

A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 102 200 Ft volt január-novemberben (ezen belül a fizikai foglakozásúaké 75 600 Ft, a szellemi foglalkozásúaké 132 900 Ft), ez 10,3%-os növekedés az egy évvel korábbi szinthez képest. A novemberi nettó keresetek 8,9%-kal haladták meg a 2004. azonos időszakit.
A nemzetgazdasági szintű havi átlagos munkajövedelem 2005. január-novemberben 164 400 Ft volt, 9,3%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit. A munkajövedelem kereseten felüli része átlagosan 4,9% volt.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk