Mediáció: híd a generációk között

A függőhídépítés művészei

Viselkedésünket gyakorta gépies automatizmusok irányítják, pedig igen gyakran, ha olyan problémával kell szembenéznünk, amelyet mechanizálódott szokásaink, rutinmegoldásaink révén nem tudunk megoldani, eredetinek kellene lennünk. Az ingerszegény környezet, az ez irányú képzések hiánya, a meg nem szerzett kompetenciák sztereotip rutinokhoz vezetnek. Ilyenkor úgy cselekszünk, mint egy gép, melynek viselkedése könnyen előre jelezhető, ezáltal hatékonyan manipulálható. A szokások rabszolgájának állatvilágbeli megtestesítője a túlspecializált koala, mely csak az eukaliptuszfa levelét hajlandó megenni. Ennek analógiájára képzeljünk el egy olyan embert, aki kaviáron kívül nem hajlandó mást fogyasztani, vagyis folyamatosan az éhenhalás szélén egyensúlyoz.

Az állandóan változó környezet olyan váratlan nehézségeket idézhet elő, amelyeken csak rugalmas viselkedésmintákkal, és stratégiákkal lehet úrrá lenni. Plasztikussá kell válnunk ahhoz, hogy megragadjuk azokat a váratlanul kínálkozó esélyeket, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy sikerrel folytathassuk az Életjátékot.

Izingné Lois Márta (IACM alapító elnökségi tagja, közművelődési coach-mediátor): Olykor olyan váratlan szituációk is előállhatnak, melyeken már nem tudunk úrrá lenni meglévő készségeinkkel. Ilyen válsághelyzetekben két lehetőség adódik: az első a degeneráció (vagyis a stagnálás, vegetálás, majd a gyors pusztulás: munkanélküliség, eladósodás, vita esetén önemésztő pereskedés), a második a regeneráció (azaz a probléma megoldását lehetővé tevő új kognitív struktúrák és viselkedésmintázatok létrehozása, tanulás, mediációs módszerek elsajátítása és ilyen irányú szolgáltatások igénybevétele.).

Utóbbi tehát az öntökéletesítés képességének megnyilvánulása, vagyis képzésre, önképzésre való hajlandóság és kifejezett igény. Örömmel jelezzük, hogy a szakmai közösségünk 2012. tavaszától elindítja az IACM Akadémiát. Két izgalmas képzéssel is jelentkezünk: coaching és mediáció alapú interim szemlélet (államilag elismert, akkreditált 120 órás interim menedzser képzés) és egy magas szintű, gyakorlati mediációs program (államilag elismert, akkreditált 120 órás mester mediátor képzés).

Dr. Kollárné Déri Krisztina (IACM alapító elnökségi tagja, mester tréner Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport): Azt a képességet, amely lehetővé teszi, hogy új viselkedésmintákat hozzunk létre rezilienciának nevezzük. A "reziliencia" a "rezisztenciából" és az "inerciából", létrehozott terminus, amely az adott rendszer képlékenységét, és ugyanakkor stabilitását fejezi ki. A reziliencia egyfajta rugalmas megbirkózási, vagy ellenálló képesség. A reziliencia tanítható és tanulható. A reziliencia képzését Magyarországon elsőként a Dr. Kollár Coaching Iskolacsoportban kezdték el 2008-ban. Az IACM Akadémia ezt az eredeti módszert vette át és követi. Nemcsak a tervezett képzési programjaink, hanem valamennyi tevékenységünk (ünnepi rendezvényeink éppúgy, mint az iThinkTank, a Tudósklubunk) is ezt a fejlődési célt szolgálják. Ebben a közösségben mindannyian a függőhíd építőművészeivé válunk.

Bakos Andrea (IACM alapító elnökségi tagja, nagyvállalati HR-vezető): Az IACM Akadémia workshop jellegű rendezvénye az iThinkTank, a Tudósklub. A Klub meghívott vendégei a hazai HR szakma kiváló képviselői és neves tudományos szakemberek, akik a szervezeti élet és a humántanácsadás legfontosabb kérdéseiről gondolkodnak együtt. Az IACM elnökségének célja, hogy a humántanácsadói egyesület egy valódi híd szerepét töltse be a tudomány és az alkalmazás, a gyakorlat között. Az első témánkat Szelid menedzserek vad orchideák címmel indítjuk el. Ezen belül érintjük az boomerek és az X-generáció főbb jellegzetességeit, egyebek mellett körüljárjuk a tanulási szokásaik és a taníthatóságuk ismérveit.

Kormos Enikő (IACM alapító elnökségi tagja, coach, Svájc-Magyarország): Az IACM-ben megfogalmazott gondolatok nemzetközi szinten is abszolút megállják a helyüket, sőt joggal igen nagy érdeklődésre számítunk. Az IACM Akadémia és az iThinkTank Tudósklub mellett azt tervezzük, hogy a szükséges források megteremtésével 2012. őszétől nemzetközi tanulóműhely keretében vendégül látjuk a világ ontológiai coachait és mediátorait.

Dr. Kurucz Attila (IACM alapító elnökségi tagja, teljesítménymenedzsment és szervezetfejlesztési tanácsadó): Arra törekszünk, hogy valamennyi rendezvényünkön a praxisunkban jelentkező legfontosabb kérdéseket járjuk körbe, hiszen a gyakorlati tapasztalataink és a tudományos alapok integrációja igen fontos feladat mindannyiunk számára. Az aktív tanácsadó munkám során rendre szembe kerülök azzal a problémával, hogy a vita, vagy egymás meg nem értése a főnök és a munkatársai között éppen a generációs szakadék miatt jelentkezik. A vezetők csoportjában még mindig sokan tartoznak a boommerekhez, vagy a leszakadt (késői) boomerekhez, míg a beosztottak tábora jellemzően az x-generációs nemzedék. Köztük való közvetítés szinte elképzelhetetlen az ontológiájuk (világlátásuk) megértése nélkül.

Boomerek és az X-generáció szembeparton

Az ontológiai alapú mediáció egyik erőssége a szervezeteken belüli konfliktusokat előidéző generációs különbségek explicitté tétele, és "áthidalása". A generációk közé épített virtuál-függőhíd azért látszik adekvát válasznak, mert önmagában is szavatol az átkelés izgalmáért, kalandos jellegéért, azaz vonzó lebegést biztosít a két part, a két világlátás között. De milyen is ez a két világkép (ontológia)?

Amerikában az 1946 és 1964 között születet Baby Boomerekről és az 1965 és 1985 között született Generation X-ről beszélnek, amelyek magyar megfelelői a közép, illetve az X generáció. Egyik szimpatikus magyar felosztás szerint a mi boomereink megfelelője a "Vesztesek és Győztesek Generációja (VGYG)" (1939-1960), és az Xeseké a "Rendszerváltó Generáció (RG)" (1961-1980). A két generáció alapélménye sajátos módon, (az amerikai kategorizációtól nyilván eltérően) Nagy Imre kivégzéséhez és újratemetéséhez (másként az 1956 utáni konszolidációhoz és a rendszerváltáshoz) kapcsolódik.

A VGYR örökül kapott ontológiája

Az 1956-ot követő korszaknak (a Szocializmus Mátrixának) központi, konstitutív fogalma az ellenforradalom volt. Ennek az időszaknak a folyamatos reformjai elsősorban a "terv és a piac összeegyeztetésére" irányultak. Ezen erőfeszítésnek a csúcsteljesítménye az 1968-as új gazdasági mechanizmus. A "terv és a piac összeegyeztetésének" egyik fő eszközévé a szociális redisztribúció vált. A társadalombiztosítási reformok kiskapukként szolgáltak a második gazdaság felé, gyakran ezen keresztül távoztak eleink angolosan ebbe a csendes kivonulást biztosító "hipervalóságba". Így lehettek, ha csak időlegesen is, "andersonelvtársakból" kelet-európai neók.

Minden cizelláltsága ellenére a korszak olyan "hiánykultúra", amelyben mindenki a hiány növelésén fáradozott, még az is, aki a hiányellenes identitások jelenvalóságát hiányolta. Lényegi ismérve az autonóm döntések hiánya. A semmi termelésének szabadsága a közszférában teljesedik ki: a keresésnek a lemondás által generált Szocialista Mátrixában mindenki "szabadon dönthet" arról, hogy mely vágyott javakról és szolgáltatásokról mond le, vagyis, hogy mire nem költené a pénzét. A lemondás heteronómiáját a hiánygazdaság lényegéből adódóan, a gyakorlatban senki sem képes korlátozni: azt nem vesszük meg, amit szabad akaratunkból választanánk, és azt nem választjuk, amiről úgy érezzük, hogy szükségünk lenne rá. A közszféra ontológiáját (vagyis a van-t) a lemondás különféle rítusai, ünnepei, szimbólumai kapcsolják össze a heteronóm döntések (a kell) világával. A hiány össznépi generálása látszólag értelmet ad a köznek, és felértékeli azt, a közszféra pedig a hiánytermelés rítusain keresztül megalapozza a heteronóm döntéseknek teret adó mátrixot.

Az RG: kitörés a Szocializmus Mátrixából

A Rendszerváltó Generáció számára a Szocializmus Mátrixából való kitörés szimbolikus kezdete Nagy Imre újratemetése. A generáció úgy írja le önmagát, mint akiktől 1956-os forradalom vette a normális élet lehetőségét. "Valójában akkor, 1956-ban vette el tőlünk - mai fiataloktól - jövőnket a Magyar Szocialista Munkáspárt. Ezért a hatodik koporsóban nem csupán egy legyilkolt fiatal, hanem a mi elkövetkezendő húsz vagy ki tudja hány évünk is ott fekszik." Vagyis bármely vezetőnek, aki felvállalja a jövő létrehívását "a halottak élén" kell bizonyítania. Ennek a generációnak tehát központi élménye a rendszerváltás. Szent, teremtő ünnepe pedig Nagy Imre és társai újratemetése, egy halott generáció feltámasztása. A generáció központi szimbóluma a Magyar Narancs, mely ironikus reflexió a Tanú című filmre: "Kicsit savanyú, kicsit sárga... de a mienk". A szimbólum egyszerre fejez ki radikalizmust, kritikus távolságtartást, iróniát és elszántságot. Annak a kérdésnek a komolyságát, hogy miként lehet abból az országból, amelyben a citromot narancsként adják el, valódi narancsot termelni, vagy ha nem lehet, importálni. Ez a Szocializmus Mátrixával való ironikus szembehelyezkedés a "kreatív rombolás szellemében."

Ehhez az ontológiához a fogyasztói kultúra illeszkedik. A fogyasztói kultúrában, bizonyos értelemben, mindenki fogyasztó, még az is, aki a fogyasztásellenes identitások fogyasztója. Lényegi ismérve a fogyasztói "lét elviselhetetlen könnyűségéből" származó szabadság. A fogyasztó szabadsága a magánszférában teljesedik ki: a fogyasztásnak a fogyasztás által generált Mátrixában mindenki szabadon dönthet arról, hogy mely javakat és szolgáltatásokat választja, vagyis, hogy mire költi a pénzét. A választás autonómiáját, a szabad piac lényegéből adódóan, elvben senki sem korlátozhatja: azt veszünk, amit szabad akaratunkból választunk, és azt választjuk, amiről úgy érezzük, hogy "fogyasztói önrendelkezésünk" tudatában meg kell vennünk.

A magánszféra ontológiáját (vagyis a van-t) a fogyasztás különféle rítusai, ünnepei, szimbólumai kapcsolják össze az autonóm döntések (a kell) világával. A szabad választás értelmet ad a magánszférának, és felértékeli azt, a magánszféra pedig a fogyasztás rítusain keresztül megalapozza az autonóm döntéseknek teret adó Mátrixot.

Híd két szabadpart között

A Tanú című film a VGYG-generáció kulcsdarabja, a kreatív rombolás művészete. Magyar specifikum, hogy ennek a filmnek a virtuális terében találkozik össze a két generáció. Itt egy olyan erőteljes közös élményforrás található, amelyből kiindulva a szervezeti mediáció során könnyen felépíthető a két generáció közötti virtuális híd. (Ha a felek nem látták, bemutathatjuk nekik a film jellegzetes részleteit.) A Vesztesek és Győztesek Generációja a Nagy Imre újratemetése során fiatal vagy középkorú volt, az határozta meg jövőbeli sorsát, hogy mit tudott kezdeni a Szocializmus Mátrixának örökségével, azaz képes volt-e Anderson elvtársból Mr. Andersonná válni. Az RG számára a fő kihívást az jelenti, hogy miként tudnak egyszerre Mr. Andersonként és Neóként helytállni.

A Rendszerváltó Generáció jellegzetessége, hogy tagjai arra használják az adott dolgokat, amikre szerintük nekik jók, és nem arra, amire a szüleik. Független problémamegoldók, akik igénylik a támogatást és a visszajelzést, de nem kérnek a folyamatos kontrollból. Komputerek előtt ülve nőttek fel, profi kiberpolgárok. "Szívük a gépekben ver." A mediátornak tudnia kell, hogy az RGsek azonnali kielégülésre vágynak, gyors válaszokra és visszajelzésekre. A társadalomra és intézményeire szkeptikusan reagálnak.

A mediáció során nem akarnak sok időt tölteni olyan feladatok elkészítésével, amelyeknek nem látható a hasznuk. Az olyan tevékenységeket szeretik, amelyeknek világos az értelme, ugyanakkor motiváló, kihívásnak tekinthető, csábító. Tudni akarják, hogy miért csináljanak valamit, mielőtt időt fordítanának rá. Élményre és konkrét eredményekre vágynak egyszerre.
A közös új szerep, melyet a középgeneráció győztesei és a Rendszerváltó Generáció tagjai játszanak nem más, mint az információ-technológia segítségével adott új válasz a Tanú című filmben (és persze a mindennapokban) feltett kérdésekre, kitörési kísérlet a Posztszocialista Mátrixból. Az ontológiai alapon kiképzett mediátor képes ennek a világnak az előfeltevéseit azonosítani, a beszédmódját megérteni és kreatívan tovább rombolni. Tudja, és felhasználja azt a tudását, hogy korunkban az emberi kapcsolatok paradigmatikus, professzionális módja a public relation, a kommunikáció mágiája.

Az emberek szabadok akarnak lenni, amit azzal kívánnak megalapozni, hogy "viruális narancsot" termesztenek, eladnak vagy vásárolnak. Édes narancsra, és nem savanyú citromra vágynak. Az ontológiai mediátor segít abban, hogy a valóság olyan perspektíváját lássák a hozzájuk fordulók, ahonnan nézve a narancsliget: szabadpart. Főként pedig arra törekszik, hogy megakadályozza, hogy a narancsot is savanyú citromnak érzékeljek a felek. Magyarországon a VGYG és GYG képviselői abban egyetértenek, hogy jobb és értékesebb a "virtuális narancs", mint a valódi citrom. Akkor ezt adjuk el nekik! Ez nem fekete pr, hanem az ontológiai mediáció színtiszta üzenete, az "emberi kapcsolatok" fehér mágiája. Függőhíd két szabadpart között.

Abaházy Noémi, Dr. Kollár Coaching Iskolacsoport, az IACM (International Association of Coaching and Mediation) referenciaiskolája