kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Még nem lehet tudni, mekkora elbocsátásokkal jár a rezsicsökkentés

A rezsicsökkentés negatív hatásai a közüzemi szolgáltatóknál, illetve a nekik beszállító vállalkozásoknál már most jól érzékelhetőek - mondta Székely Tamás az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének (ASZSZ) és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke egy keddi háttérbeszélgetésen a Napi Gazdaság írása szerint.

A kormány részéről szintén nem készült eddig a foglalkoztatási és egyéb gazdasági hatásokat vizsgáló hatástanulmány, bár Székely szerint az is lehet, hogy a várható elbocsátásokat egyszerűen beárazták az intézkedések meghozásakor. A konföderáció az érintett cégekkel folytatott konzultációt követően egyelőre arról tud beszámolni, hogy a rezsicsökkentés hatására visszafogott beruházások elsősorban az ezek kivitelezésében közreműködő beszállítóknál vezetnek több száz fős elbocsátásokhoz, emellett eddig a GDF Suez tulajdonában lévő Duna-menti Erőmű gázüzemének leállítása miatti leépítés vált ismertté.

Az érintett energia, áram és vízszolgáltató cégeknél azonban a dolgozók is megérzik a rezsicsökkentés hatását - az országos átlagnál kisebb, vagy teljesen elmaradó idei béremelés, helyenként a cafeteria keretek év elejéig való visszamenőleges csökkentése is előfordult az elbocsátások elkerülése érdekében. A legnehezebb helyzetben a legkisebb, önkormányzati tulajdonú víziközmű cégek dolgozói vannak. A hamarosan duplájára emelkedő tranzakciós adó további jelentős terhet jelent a vállalkozásoknak.

A konföderáció szeretné elérni, hogy a rezsicsökkentés miatti esetleges leépítéseknél ismét lehessen egy, a korábbi korengedményes nyugdíjazáshoz hasonló foglalkoztatáspolitikai eszközt alkalmazni annak érdekében, hogy a nyugdíjkorhatárhoz közeli munkavállalók ne az utcára kerüljenek, mivel így a végkielégítésre szánt pénzt akár az öregségi nyugdíjkorhatárig hátralévő járulékok fizetésére is lehetne fordítani. Egy, a vegyipari cégek körében végzett felmérés szerint egyébként ezek a munkaadók kivétel nélkül élnének egy korengedményes nyugdíjszerű konstrukció lehetőségével az idősebb, 55 év feletti dolgozóik esetében.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk