kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Még több szakmát nyitna meg a külföldiek előtt a munkaügyi tárca

Az Európai Unióhoz újonnan csatlakozott országok, Románia és Bulgária állampolgárai számára megnyitott szakmák körének bővítését javasolja hamarosan a kormánynak a munkaügyi tárca - jelentette ki Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium szakállamtitkára kedden, Szegeden.

images

A minisztérium a következő hetekben javaslatot fog tenni a kormánynak, hogy elsősorban a hiányterületek szakmunkás munkaköreivel bővüljön az a kör, ahol munkaerőpiaci elemzés nélkül kaphatnak munkavállalási engedélyt román és bolgár állampolgárok - mondta a szakállamtitkár az országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának kihelyezett ülésén.

A Magyarországon munkavállalási engedélyért folyamodó külföldi állampolgárok száma mintegy egyharmadával csökkent az első negyedévben, az elmúlt esztendő hasonló időszakához viszonyítva. Érvényes ez a román és bolgár munkavállalókra is, akik közül tavaly 8.381-en, az idén pedig 6.052-en kértek ilyen engedélyt az év első három hónapjában - közölte a szakember.

Székely Judit szerint ebben közrejátszik az, hogy Magyarország nem az első számú célország az újonnan csatlakozottak számára, hiszen számos uniós tagország teljesen megnyitotta munkaerőpiacát. Példaként Spanyolországot említette, ahol az év első két hónapjában 110 ezer román és 90 ezer bolgár állampolgár jelent meg.

Romániából elsősorban fizikai dolgozók és szakmunkások érkeztek Magyarországra főként az építő- és fémiparba, leginkább a hiányszakmák területére, illetve az egészségügyben vállalnak munkát orvosok és szakápolók - mondta a szakállamtitkár.

Nagy Ágnes, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója elmondta: az országos tendenciához hasonlóan a Dél-Alföldön is csökkent - mintegy felére esett vissza - a munkavállalási engedélyt kérő román és bolgár állampolgárok száma. 2006-ban az első negyedévben 1.100-an, az idei esztendőben pedig csupán 522-en kértek ilyen engedélyt.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk