Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő Megjelent: 1 hete

Megkaphatom visszamenőleg 4 évre az özvegyi nyugdíjat?

Azzal a kéréssel fordulok Önhöz, feléledt az özvegyi nyugdíjam, ami részemre 55 éves koromtól megilletett volna. 59 éves koromban igényeltem meg, visszamenőleg a Nyugdíjintézet csak 6 hónapot fizetett ki részemre. Mi a lehetőségem, hogy ezt visszamenőleg megkaphassam? Van e egyáltalán lehetőség a teljes visszaigénylésre?

A TB nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 64. § (2) bekezdése szerint az igényt visszamenőleg legfeljebb hat hónapra lehet érvényesíteni, az ellátást a jogosultsági feltételek fennállása esetén legkorábban az igénybejelentés időpontját megelőző hatodik hónap első napjától lehet megállapítani. Így nincs lehetősége arra, hogy az időben igényelni elmulasztott özvegyi nyugdíjat hat hónapnál régebbi időszakokra is igényelhesse.

Aki válaszol:

Nyugdíjszakértő - Dr. Farkas András

A budapesti ELTE jogi karán summa cum laude végzett jogász. Az elmúlt 22 évben több nagy biztosítótársaság és közvetítő cég felsővezetésének tagja, az élet- és nyugdíjbiztosítások szakértője. 2013 óta a Facebook NyugdíjGuruja több, mint 60 ezer követővel, 2015 óta a NyugdíjGuru News (www.nyugdijguru.hu) alapítója és szerzője.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a kerdes@hrportal.hu címre!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre a KRS Ügyvédi Iroda munkajogi üzletágvezetője, Kéri Ádám válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a UCMS Group ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Farkas András, a nyugdíjguru szakértője válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Follow hrportal_hu on Twitter

Rokkantnyugdíj után jár az öregségi ellátás?

Testvérem 1952.12.30-án született, jelenleg is rokkantnyugdíjas, a 40 év munkaviszonya nincs meg. Jár-e neki év szerint a rendes nyugdíj, kérni kell írásban? Másik probléma, hogy betegsége miatt kórházban van, ha én, mint testvér meghatalmazást csinált velem, intézhetem-e az ő ügyeit? Jár-e visszamenőleg a különbözeti nyugdíj?tovább..

    További cikkek
    Rokkantnyugdíj után jár az öregségi ellátás?

    Testvérem 1952.12.30-án született, jelenleg is rokkantnyugdíjas, a 40 év munkaviszonya nincs meg. Jár-e neki év szerint a rendes nyugdíj, kérni kell... Teljes cikk

    Orbán: befolyásolási manipulációs kísérletrendszeren élünk

    "Átláthatóságot akarunk", a magyaroknak ugyanis joguk van megérteni, milyen "befolyásolási manipulációs kísérletrendszerben éljük minden nap a... Teljes cikk

    Mi lett neked mondva buzi gyerek

    Bántalmazta a nevelteket a nagykanizsai javítóintézet egyik rendésze, a történtek miatt eljárás indult, nemrég emeltek vádat a fiatal férfi ellen -... Teljes cikk

    Jár az özvegyi nyugdíj, ha 10 éve halt meg a házastárs?

    Kérdésen az lenne, hogy édesanyám 72 évesen saját jogú nyugdíjas, édesapám 10 éve halt meg. Édesanyám özvegyi nyugdíjra jogosult-e? Teljes cikk

    A Németországban végzett munka beleszámít majd a nyugdíjamba itthon?

    Az én német munkabéremből levont nyugdíjjárulékot visszaigényelhetem-e négy év folyamatos német munkaviszonyomból, ha a további munkámat... Teljes cikk

    Kapcsolódó tartalmaink 1 2 3 Bezár

    Özvegyi nyugdíj mellett jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély?

    60 éves vagyok. Feléledt az özvegyi nyugdíjam 2016-ban. Szeretném igénybe venni a nyugdíj előtti 5 évre járó járadékot. Ettől...