kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Megszűnhet a ruhapénz a közszférában

Az adókedvezmények megnyirbálását részben a cégek adó- és járulékmentes kifizetéseinek további korlátozásával oldaná meg a kormány a Napi Gazdaság információi szerint.

A társaságok jelenleg viszonylag sok címen és különböző szabályok szerint egészíthetik ki munkavállalóik jövedelmét. A rendszer ésszerűsítésének valószínűleg áldozatul esik majd a biztosítások mai, korlát nélküli kedvezményezettsége és a közszolgálati dolgozók ruhapénze. Az sem zárható azonban ki, hogy az összes tételt egyetlen „kalap alᔠsöpörnék be.

A folyamat az idén hatályos adótörvényekben megindult: számos, a cafeteria-rendszerekben előszeretettel alkalmazott juttatást soroltak az évi 400 ezer forintos korlát alá. Ide tartozik az egészségpénztári megtakarítás is, amihez hasonlóan 2007. január 1-jétől az összes hosszabb távú öngondoskodás és a napi megélhetést segítő kifizetés (mint a bérlet vagy az étkezési hozzájárulás) is csak egymás kárára történhet majd. A Napi Gazdaság úgy tudja, ez alól az egyéni nyugdíj-előtakarékossági számla (nyesz) jelenthet kivételt – logikusan, hiszen ez nem a cégek által adható juttatások közé tartozik.

Kérdés hogy a logikusnak tűnő szigorítás nem okoz-e komolyabb károkat például az előtakarékossági rendszerben. Az önkéntes nyugdíjpénztárak, az egészségpénztárak ugyanis elsősorban a munkaadói befizetések révén tudtak az elmúlt években növekedni. A nyugdíjpénztáraknál jól látható, hogy amint megszűnik a céges juttatás, a számla azonnal „elhal”, a dolgozó önként már nem folytatja a takarékoskodást. Kulcskérdés tehát, hogy a részletes szabályok és összeghatárok miként alakulnak majd. Ebben az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT) is jelentős szerepe lehet. A béren felüli juttatásoknál a kabinet javaslata eredetileg 500 ezer forintra, és arányosításra vonatkozott. Ezt változtatta az OÉT a külön megkötés nélküli 400 ezerre, ami az érintettek szerint sokkal rugalmasabb és kedvezőbb megoldás.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek