Szerző: Filius Ágnes
Megjelent: 12 éve

Miben segíthetik a cégeket a szuperérzékeny dolgozók?

A környezetükre sokkal érzékenyebb módon reagáló embereket a mai nyugati társadalom gyengének, esendőnek tartja, pedig számtalan tulajdonságuk segítheti a vállalatok működését. A jelenséget egy amerikai pszichológus is csak nemrég tárta föl, és magyarra fordított könyvét a Sensum Donum adta közre. A mű ezeknek az embereknek a működésmódját ismerteti meg a külvilággal.

Az amerikai pszichológus, Elaine N. Aron érdekes megfigyelésre hívja fel a figyelmünket a fejlettebb emlősökről. Míg az együtt élő törzs közösségének nyolcvan százaléka a klasszikus életösztönök kielégítésével van elfoglalva, addig a csapat 20 százaléka ezeken túl állandó készenlétben állva figyel. Ők látják meg a vadat a bokor mögött, a veszélyt és a lehetséges negatív következményű eseményeket is, az ő működésük a garancia az egész, együtt élő populáció számára a túlélésre. Ambró Judit mentálhigiénés szakember, tréner és Györgyi László interim menedzser, üzleti képesség fejlesztő, a "Szuperérzékeny vagyok?", című könyv kiadói, a HR Portal munkatársával arról beszélgettek, milyen haszna van annak, ha az emberi működés során is elfogadottá válik ez a biológiai diverzitás.

Fogyaték helyett adomány?

A pszichológia sok áldásos felfedezése mellett a XX. században előtérbe helyezte a "címkézés" gyakorlatát. Ha felfedezett egy-egy pszichológus egy rendellenességet, akkor elég volt az új elnevezés, és máris megoldottnak vélték a problémát. A nagy címkézésben előfordult, hogy rosszul kivizsgált esetekre került a lemoshatatlan bélyeg.

E. N. Aron pont arra lett figyelmes, hogy a Spencer Kagan szavaival "egyszerű érzékenységnek" nevezett tünetcsoport csupa negatív következmény meghatározásával került leírásra, és ezzel szemben inkább a saját tapasztalatai alapján szerette volna meghatározni a jelenséget. Föladott egy újsághirdetést, amelyben a ma már szuperérzékenyként meghatározott viselkedési jellemzőkkel rendelkezőket célozta meg. A jelentkezők száma és vizsgálata megdöbbentő eredményt hozott. Míg a terápiára járóknak körülbelül 80 százaléka rendelkezett a Kagan-i jellegzetességekkel, addig a teljes, vizsgálati populációnak a - fejlettebb emlősökkel megegyezően -, körülbelül 20 százaléka tartozott ehhez a csoporthoz.
Györgyi László


Ebből már levonható az a tanulság, miszerint minden ötödik embertársunk idegrendszere érzékenyebb a többiekénél, és ezt a mechanizmust írta le Aron. A könyv szerint ez a hatás érzékszervi és érzelmi rendszereken keresztül éri az emberiség egyötödét. Ők hamarabb telítődnek a taktilis és a szag-, fény-, hang-ingerekkel, illetve az érzelmi diszharmóniát is hamarabb érzékelik. Györgyi László szerint azonban pont ez az előnye az ily módon érzékelőknek a többiekhez képest, hogy ők már akkor jelzik az optimálistól való eltérést, amikor mások még meg sem érzik azt. "Ha nem megfelelő például a fényforrás egy munkahelyen, akkor a szuperérzékenyt hamarabb irritálja ez a helyzet, és ha megvan a megfelelő jelző-rendszer, akkor előre szól, hogy a többiek sem bírják a teljesítmény színvonalát tartani, ha nem tesz a menedzsment ez ellen valamit"- állítja Ambró Judit.

Mindaz az érzelmi, érzékszervi környezet, amivel az átlagember a hétköznapjai során találkozik, a felfokozott érzékelés miatt a szuperérzékenyt hamarabb és erősebben fárasztja el. Sokan ezért tartják őket gyengének, pedig - ahogy Györgyi László állítja -, " lehet, hogy sokkal erősebbek, csak máshogy, erőteljesebben érzékelnek".

Ahogy F. Várkonyi Zsuzsa E.N. Aron könyvéhez írt előszavában megfogalmazza: "A szuperérzékenység ugyanis alkati adottság: finom idegrendszert és intenzív belső megélést feltételez, és ahogyan az alkati adottságoknál általában, úgy itt is kevés az esély ennek megváltoztatására. Az érzékenység leplezése persze megtanulható, a többség talán meg is tanulja, hiszen környezetünk nagy nyomás alatt tartja a szuperérzékenyeket. Ők kezdettől azt az üzenetet kapják, hogy velük van valami baj, velük "nem stimmel valami". Holott működésmódjukat több más - toleráns, spirituálisan gondolkodó - kultúrában a legnagyobb tisztelet övezné."

És valóban, a világtörténelem során fontos részesei voltak a társadalmaknak a szuperérzékenyek, és az archaikus kultúrák nagyon meg is becsülték őket. "A történelem korai szakaszaiban a harcos király választott maga mellé egy bölcs tanácsadót, vallási vezetőt, gyógyítót vagy varázslót, aki olyan érzékelési képességekkel rendelkezett, amelyekkel a vezető maga nem bírt. Ezek szinte mindig a szuperérzékeny emberek voltak" - emlékeztet Györgyi László.

A szuperérzékeny gyerek felnőtté válása buktatókkal teli

Már a bölcső körül sem zajlanak simán az események, hiszen - Ambró Judit szerint -, nagyon gyakori az a helyzet, amikor a családban az egyik baba sokat sír, a másik pedig jókedvűen kacarászik. Az édesanya csak a folytonos szívszaggató sírást hallja, és hasfájósnak, kényesnek tartja egyik gyerekét, pedig csak a beeső fénysugár erőssége, vagy a meleg zavarja a kicsit. Ezt az öröklődő érzékelésmódot nehéz megértenie annak, akinek saját családjában - vagy éppen saját magában - nincsenek ehhez hasonló vonások.

A korosztályos csoport is sok esetben nagyon kegyetlen játszmákat indít el a szuperérzékenyekkel. A könyvet kiadó házaspár ismeretségi körében volt egy sport-tevékenységet elkezdő, okos, tehetséges kisfiú, akinek a társai "odamondogattak" az edzésen. A pár kellemetlen megjegyzés olyan hatással volt rá, amely a teljes mozgáskoordinációjának az összeomlását váltotta ki. A végén csakugyan össze-vissza járt a keze és a lába.

A szülőknek valamilyen módon közbe kell ilyen esetben avatkozni. Ha azonban nem tudják, hogy valójában mi áll a gyerek viselkedése mögött, akkor lehet, hogy a "had edződjön lelkileg is" - felkiáltással benne hagyják a gyereket ebben a helyzetben, és elkerülhetetlenné válik a sérülés. Ambró Judit szerint a legjobb megoldás az, ha valamilyen más, extra támogatással megerősítjük a gyereket, és úgy küldjük vissza a közösségbe.

Ambró Judit
Később, a munkahelyen a pályakezdés általában még nem okoz akkora problémát a szuperérzékenyek számára, csak amikor eljön a differenciált jutalmazás, az előléptetések ideje. Ha ekkor nem kapnak megfelelő figyelmet, akkor a szuperérzékeny szakemberek elkezdenek háttérbe húzódni. Vagy lehet, hogy csak a mellettük dolgozó, velük együtt induló, kevésbé tehetséges, de ambiciózusabb kolléga szorítja partvonalon kívülre őket? Nem teszi könnyűvé az életüket az sem, hogy az általában magas érzelmi intelligencia szintjük sokszor ki sem derül, mert 70 százalékuk introvertált személyiség, és még az extrovertáltak is hamarabb kifáradnak a lármás külvilággal érintkezve, mint egy átlagos módon érzékelő személyiség.

Harmóniát érzékelők speciális antennákkal

A társas közösségek sokszor nem a - Györgyi László szavaival - "középpontjukban" működnek. Erre a harmónia-deficitre éreznek rá ezek az "indikátor emberek". Ha például egy közösségi működés során rossz energiák kerülnek többségbe, azt a szuperérzékeny emberek jelzik. Az üzleti képesség fejlesztőnek az a tapasztalata, hogy például egy üzleti megoldást a vezetőség "átnyom" a dolgozókra, amit ők nem szeretnek, nem teszik a magukévá, de fogcsikorgatva megfelelnek az elvárásoknak. Működni fog az új rendszer, de a harmónia hiányozni fog belőle. A szuperérzékenyek ezt érzik, és azt élik meg, hogy a munkavégzésre alkalmatlanná vált az adott környezet. Sokszor annyira jók az előrejelzéseik, hogy rövid idő múltán a munkavállalók többsége is fogja ezt érezni, és ezáltal sérül az üzleti eredményesség is.

A szuperérzékeny sokszor még a problémák megjelenése előtt jelzi a változtatás szükségességét. A vezetőn múlik, hogy felbátorítja-e szuperérzékeny munkavállalóját a jelzés megadására, vagy elfojtatja benne ezt az igényt. Györgyi László elmondása szerint a probléma az, hogy a nyugati világ érvrendszerével, a "haszon-érvekkel" nem alátámaszthatóak a szuperérzékenyek megérzései. Más dimenzióban folyik a párhuzamossá váló kommunikáció. Például, ha egy gyártó cég új terméket akar a piacra dobni, és az egyik fejlesztő - a meggyőző forecast ellenére - azt mondja, hogy ez nem lesz kedvező termék, akkor félrelökik a nem-racionális érveit. Ha azonban a vezetője leül ezzel a tervezővel, és stressz-mentesen elbeszélget vele, akkor a szuperérzékeny munkavállaló át tudja adni az információit.

Besűrűsödő és "szuperérzékeny-mentes" foglalkozások

A szuperérzékeny emberek társadalmi jelenléte Aron könyve szerint állandó, 20 százalék körüli, azonban vannak olyan területek, ahol "besűrűsödik", megnő ez a részarány. A művészeti foglalkozásokban, a design területén sok szuperérzékenyt találunk, de - Ambró Judit szerint - meglepően sok műszaki szakember, tervező, fejlesztő is ebbe az érzékelési csoportba tartozik. Sok orvos, tanár, alternatív gyógyászati terápiával foglalkozó ember is túlfejlett percepcióval rendelkezik.

Általában elmondható, hogy azokon a területeken, ahol a megérzések, intuíció, az elmélyült, alapos szakértelem fontos, ott több a szuperérzékenyen észlelő dolgozó. A megfigyelések szerint a legjellemzőbb rájuk, hogy nem versengenek, és bár az ember alapvetően versenyző típus, abban bíznak, hogy becsületes, kemény munkájuk miatt fognak rájuk felfigyelni. Vezető szerepbe - főleg manapság, amikor küzdeni kell a pozíciókért - csak ritkán kerülnek, akkor azonban nagyon jól megállják a helyüket. Ambró Judit úgy látja, hogy ha egy szuperérzékeny embert a szakmai tudása alapján felkérnek vezetői pozícióra, és ő úgy dönt, hogy azt betölti, akkor hosszú távon kezd el építkezni. Szuperérzékeny vezető esetén gyakrabban jelennek meg a stratégiai tervezés elemei, például közép- és hosszú távú célok kerülnek kitűzésre, és küldetése, értékei, víziója lesz a vállalatnak. Ezek az emberek hitelesek, lelkiismeretesek, általában nem céljuk, hogy magukat tolják előtérbe.

A teljesítményük azonban csak akkor lesz maximalizálva, ha meg tudják teremteni a működésükhöz szükséges kereteket. Igénylik a nyugodt munkakörnyezetet, ahol lehetőség nyílik a befelé fordulásra is (a manapság oly népszerű nyitott terű irodák nem kedveznek nekik), az átlagosnál több pihenésre van szükségük és ritkábban élnek társasági életet munkaidő alatt és után.

Feltehetően alulreprezentáltak a fegyveres testületek soraiban, mivel ott a szabályok nagyon merevek, és nem kifejezetten "emberséges" maga a főtevékenység. A túl sok fény, zaj, tömeg a plázák és a hipermarketek világában gyorsan elfárasztja a szuperérzékenyeket, ezért nem valószínű, hogy ilyen helyeken dolgozzanak - ellentétben a kisboltok kevésbé harsány világával. Ha a saját szolgáltatását, szakértőként adja el a szuperérzékeny ember, akkor nagyon hatékonyan értékesít, de a szó klasszikus értelmében, target-alapján számonkérhető, nyomás alatt tartott sales-est keveset találni köztük.

Call centerekben harmadik-negyedik kapcsolási szinten, vagy otthonában dolgozó távmunkásként remekül működnek a szuperérzékeny ügyfélszolgálatosok, mert a beszélgetések során szinte "ráéreznek" az ügyfél problémáira, de tűzvonalba, percenként 15-20 hívás első fogadására szerencsésebb nem őket beültetni.

Kiválasztani és megtartani: a HR kihívása a szuperérzékeny munkavállalók kapcsán

Az emberi erőforrás-menedzsment területén dolgozók nem aszerint kapnak megbízást, hogy milyen érzékelésű munkavállalót kell kiválasztani. Általános elvárás a rugalmas, terhelhető dolgozó megtalálása, de ha a munkakörülmények alakíthatóak, akkor akár a leglojálisabb munkavállalót pont egy szuperérzékeny dolgozóban fogja a toborzó megtalálni.

Györgyi László szerint a HR felelőssége, hogy megismerje ezt a működésmódot, a szervezeten belül fölismerje a szuperérzékenyeket, és segítsen a vezetőiknek abban, hogy megteremtsék a számukra optimális munkakörnyezetet, valamint kifejlesszék azokat az antennákat, amelyek segítségével az ő irányjelzéseik vehetővé és a cég érdekében hasznosítható információkká transzformálhatóvá válnak.

Nem csodabogarak, vagy különcök ezek az emberek, hanem a jövőt, a harmonikustól eltérő működést észlelő, lelkiismeretes munkavállalók, akikre közös jövőnk szempontjából nagy szükség van - összegzi Györgyi László a szuperérzékenyekkel kapcsolatos tapasztalatait.

( Az [email protected] email címen kérhető a teszt, amelynek kitöltése megmutatja, vajon mi is ebbe az ötödbe tartozunk-e. - a szerk.)

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk