Megjelent: 7 éve

Milliárdos kártérítést fizetett az állam a cafeteria-cégnek

A Ticket Express utalványokat forgalmazó francia Enderedet cégnek eddig 10,1 milliárd forintot fizetett ki az állam az adófizetők pénzéből, de ez az összeg tovább is növekedhet - írja a zoom.hu oldal.

images

A cafeteria-piac államosítása 2011 őszén került elő, 2012 januárjától állami monopóliummá lett az étkezési csekkek piaca. Azelőtt a több mint húszmilliárd forintos étkezési utalványpiacon több, jellemzően francia (multi)cég osztozott, és a tevékenység jelentős profitot hozott - írja az oldal.

Az étkezési csekkek piacát még adókedvezményekkel is segítették, a hideg- és meleg étkezési utalványokat bizonyos összeghatárig adómentesen adhatták a munkáltatók.

2012 januárjától az Erzsébet Utalványok és Széchenyi Pihenő kártyák „csak” 30,9 százalékkal adóztak, szemben a francia multik termékeire kivetett 51 százalékos adóval.

A 2012-es kvázi államosítás vesztesei, a Sodexo, a Le Cheque Déjeuner, illetve a Ticket Express szinte azonnal bíróság elé vitték az ügyet. A Ticket Express jegyeket forgalmazó francia Edenred S.A. tavaly decemberben nyerte meg a pert a Világbank mellett működő választott bíróságon, a a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID). Az akkori hírek szerint a bíróság a francia cég számára 23 millió eurós, vagyis mintegy 7,1 milliárd forintos kártérítést ítélt meg.A kártérítési összeg kiegészült a perköltséggel és a késedelmi kamattal, így összesen 10,1 milliárd forintot fizetett ki a magyar állam a francia Endered S.A.-nak - válaszolta Zoom.hu kérdésre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

A Sodexo Pass Kft.-nek és a a Le Cheque Dejeuner Kft.-nek akár 20-25 milliárd forintos kártérítést is fizethet a magyar állam. Az egész piac államosításnak kára összességében elérheti a 30-40 milliárd forintot.

zoom.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek