Megjelent: 9 éve

Milyen tréningekre költenek a cégek? - tréningtrendek 2014

Bankok és biztosítók helyett tavaly a termelőcégeknél, szolgáltatóknál és kereskedelmi cégeknél volt a legtöbb tréning. A korábbi évhez viszonyítva nőtt a vezetőképző programok száma, többet költöttek a cégek szervezetfejlesztésre, valamelyest csökkent viszont az ügyfélszolgálat fejlesztésére fordított forrás - derül ki egy felmérésből.

A Tréning Kerekasztal Egyesület évről évre felmérést készít a tréningpiac trendjeiről. A felmérésből kiderül, melyet a HR Portálhoz is eljuttattak, hogy bár a gazdasági válságra adott egyik első reakcióként a cégek a munkatársak és a vezetők képzésére szánt forrásokat kurtították meg, a 2012-es trendfordulót követően, tavaly tovább folytatódott a tréningek térnyerése és ismételten nőttek a tréningköltések. A növekedéshez hozzájárult, hogy az elmúlt években, a humán tőke fejlesztésére Európai Uniós forrás is rendelkezése állt. Ez a forrás átlagosan tíz százalékban járult hozzá a tréningpiaci költésekhez - áll a közleményben.

A Tréning Kerekasztal Egyesület 1997-ben a tréningszolgáltatások társadalmi elismerése és hasznosulásának elősegítése érdekében jött létre. A Tréning Kerekasztal tagjai közös etikai és szakmai normákat vállalnak munkájuk során. Az egyesület tíz cége a tíz milliárd forintosra becsült hazai tréningpiac harmadát képviseli. A Tréning Kerekasztal tagjai: Ad Sidera, Concordia, Develor, Emtrek, Flow Csoport, GROW Csoport, ICG Integrated Consulting, Sämling, SKULL, TMI
A portálunknak eljuttatott felmérés összesítőjéből kiderül, hogy tréningeket 2014-ben legnagyobb számban termelőcégek, szolgáltatók és kereskedelmi cégek vettek igénybe. A korábbiakkal ellentétben, sokkal kisebb mértékben szerepeltek a megrendelők között bankok, biztosítók és közszolgáltatók.

A gazdaság általános helyzetét leképezve a termelőcégek képviselték a legnagyobb növekedést a megrendelések terén. A korábbi évhez viszonyítva nőtt a vezetőképző programok száma, többet költöttek a cégek szervezetfejlesztésre, valamelyest csökkent viszont az ügyfélszolgálat fejlesztésére fordított forrás.

A megrendelők elismerik a Tréning Kerekasztal tagjai által képviselt minőséget és világszintű know-how-t, és ezt 2014-ben magasabb átlagárral díjazták.

Bővült a szolgáltatási paletta

Az elmúlt években a Tréning Kerekasztal tagjai különbözőképpen reagáltak a piaci és szakmai kihívásokra, de valamennyi tagvállalat fejlesztésének középpontjában a szolgáltatási paletta fejlesztése és bővítése állt. Közös fejlesztési irányként jelent meg a tanult készségek alkalmazásának támogatása, a tréning módszer integrálása diagnosztikával, egyéni és csoportos coachinggal.

A fejlesztés másik iránya, hogy Magyarország vezetői tréningcégei közül többen is külföldi piacokra léptek ki, bővítették nemzetközi szerepvállalásukat. Az egyesület cégeinek bevételei között már átlagosan hét százalékot tesz ki a külföldön végrehajtott projektek díja.

- Az egyesület cégei optimisták, további bővülést, növekedést várunk az idei évben. Reméljük, hogy egyre többen ismerik fel, hogy csak olyan minőségi szolgáltatással ér el eredményt a humán tőke fejlesztése, melyet a Tréning Kerekasztal tagjai is képviselnek - nyilatkozta Szabó Csaba az egyesület ügyvezetője.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk

Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki

Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban... Teljes cikk