Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 8 éve

Minden a matekon múlhat az új cafeteriarendszerben

Sok konkrétumot még nem lehet tudni a miniszterelnök által bejelentett, készpénzesítés előtt álló cafeteriarendszerről, azonban több szervezet és szakértő szerint is alapvetően a matematikán múlhat, hogy ki fog jól járni, ha az új szabályozás 2017 elejétől érvénybe lép. Több kérdés is felvetődik azonban szinte azonnal, az egyik például, hogy mennyiben beszélhetünk a továbbiakban egyáltalán majd cafetériáról.

images

Fata László cafeteria szakértő a HR Portalnak erre a felvetésre a következőket mondta: "Ha a dolgozók választására épülő juttatási rendszert tekintjük cafeteriának, akkor ennek tisztán készpénzben kifizetése esetén ez már másfajta juttatási rendszer lesz."

További kérdés, hogy mekkora lesz az a béren felüli, kedvezőbb adózással készpénzben kifizethető keretösszeg, amelyet ilyen formában a munkáltatók adhatnak a dolgozóknak. Ahogy éppen emiatt az is kérdés, hogy nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy átstrukturálják majd a bért, amelynek a maximum összeghatárig adható részét majd a kedvező adózású részbe igyekeznek majd "beletenni", amely azonban így béremelkedést nem fog jelenteni, ráadásul az már létszik, hogy az elképzelések szerint ez a juttatás a nyugdíjalapba nem számít majd bele.

Fata László szerint itt is az a kérdés, hogy mit, hová számítunk: "Amennyiben a béren kívüli juttatásokat nem számoltuk hozzá, és a helyette fizetendő pénzt hozzászámoljuk, úgy tapasztalható lesz emelkedés. Amennyiben a kapott juttatások közé számoljuk a béren kívüli juttatásokat is, akkor a jelenlegi információk alapján nem mondhatjuk ezt biztosra. Lehet, hogy növekedés lesz, lehet, hogy nem. Számomra nagy kérdés, hogy milyen formában lesz meghatározva a kedvezőbb feltételekkel kifizethető bér mértéke. Az idei cafeteriához mérjük, vagy mindenki használhatja egy keretösszegig."

A felhasználás így kétségtelenül rugalmasabb lehet, hiszen a készpénzt a dolgozó arra költheti, amire szeretné, de felvetődik például, hogy ebben a formában mennyire tudja majd az egészségmegőrzést, pihenést, rekreációt célzó motivációnak használni majd a munkáltató. (Előre láthatólag egyáltalán nem, ha nem lesz az elosztásra befolyása.) Így a dolgozó ezt az összeget „felélheti”, amivel a kereskedelem például jól járhat, de visszavetheti a gyógyszertárak, egészségpénztárak, a vendéglátás, a szállodaipar és az idegenforgalom bevételeit.

Valamint mivel cafeteriát adni nem kötelező a munkahelyeken, jelenleg körülbelül 48 ezer munkáltató ad 1,8 millió embernek ebben a formában bérkiegészítést, így kérdés, hogy a készpénzesítés motivál-e majd további munkáltatókat arra, hogy így fizessenek esetleg többet dolgozóiknak.

Ha van véleménye, akár név nélkül is elmondhatja az alábbi oldalon: www.cafeteriatrend.hu/c2017 oldalra
Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter szerint, ha a munkaadókkal kellő ütemben tudnak zajlani az egyeztetések, akkor nyárra letisztulhat, hogy miként működik majd az új cafeteriarendszer.

Ön szerint jó megoldás lenne, ha készpénzben adnák a cafeteriát?
Igen, praktikusabb lenne.
Nem, szerintem így jó a rendszer.
Az már nem lenne igazi cafeteria, inkább adjanak akkor magasabb fizetést.
Do Quizzes

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk