kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Minden harmadik magyar volt már munkanélküli

Nőtt azok aránya, akik meg tudták tartani munkahelyüket 2016-ban. A keleti országrészben élők közel fele legalább egyszer megtapasztalta a munkanélküliséget élete során - írta a Világgazdaság.

A KSH közölte, hogy 6,5 százalékról 9,1 százalékra nőtt azok aránya 2016-ra, akik az iskolából kilépve foglalkoztatottként kezdték meg felnőttéletüket, eközben 5,3-ről 2,9 százalékra csökkent azok aránya, akik az iskola után munkanélküliként jelentek meg a foglalkoztatási piacon - jelent meg a vg.hu-n.

A KSH 2015-ben vizsgálta, hogy a 19-64 évesek körében milyen arányt képviselnek az életük során legalább egyszer munkanélkülivé válók. Az arány 2007 és 2015 között 28,7-ről 38,9 százalékra ugrott, amiben a gazdasági válság a fő felelős - a munkanélküliek száma 2008-ban jellemzően 330 ezer körül mozgott, 2010 elején pedig már majdnem elérte a félmilliót. A munkahely elvesztése a férfiakat jobban sújtotta, mint a nőket (40,1 és 37,8 százalék), amit az magyaráz, hogy a válság által jobban sújtott ágazatokban (építőipar, feldolgozóipar) inkább férfiak dolgoznak.

A korcsoportokat nézve a 25-54 évesek körében volt 2015-ben a legmagasabb a munkanélküliséget már megtapasztalók aránya (42-43 százalék), míg a 15-24 éves fiatalok és az 55-64 évesek körében ugyanez az arány 27,7 és 33,3 százalék volt. Az iskolai végzettség szerint a legfeljebb alapfokú végzettségűek 56,7 százaléka volt már munkanélküli, míg a felsőfokú végzettségűek körében ugyanez az arány mindössze 19,7 százalék.
Míg a községekben élők munkanélküliségi érintettsége 46,5, addig a városokban 38,9, Budapesten pedig 24,4 százalék volt. A KSH évkönyve szerint az észak-alföldi régióban volt a legmagasabb (51,1 százalék) a munkanélküliséget már megtapasztalók aránya, míg a legalacsonyabb Közép-Magyarországon (26,4 százalék) volt.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk