kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 7 éve

Mint minden munkában, a dalszerzésben is van elakadás

A zene érzelmi műfaj, az alkotás bizonyos szakaszában a racionális dolgokat ki kell zárni, hogy az eredmény a lehető leghitelesebb legyen. Szenvedély, fanatizmus, tehetség, kreativitás szimbiózisban kell, hogy működjenek, nincsenek egymás nélkül - fogalmazta meg Molnár Ferenc Caramel, zeneszerző, énekes, aki az őszi HR Pikniken erről a témáról fog bővebben beszélni.

Mikor született az első dalod, hány éves voltál?

Az már egy nagyon régi történet, 7-8 évesen írtam. Egy bicikliről szólt. Nagyon vágytam akkor egy bringára, és arról találtam ki egy kis dallamot, hogy milyen jó lenne, ha lenne nekem is egy. Igazából a saját szórakoztatásomra énekeltem, kis csínytevésnek, mókának fogtam fel.

Hogy jön a téma, és hogy születnek a dallamötletek?

Ez nagyon változó, nincs bevett recept. Általában váratlanul történik meg. Először egy hangulat költözik az emberbe, aztán azt kell megfogalmazni, hogy ez zeneileg mit jelent. Lefordítani zenére. Nem úgy van, hogy leülök, hogy akkor most írok egy dalt erről és erről, hanem önkéntelenül indul el valami. Ez megfejthetetlen pillanat, megfoghatatlan, hogyan történik ez az érzelmi robbanás.

Van, hogy nem jön ötlet? Ilyenkor van valami technikád, hogy mégis megszülessen valami?

Van persze. Előfordul, hogy egy hónapig nem tudok megírni egy dalt, ami elindult, aztán megreked valami miatt. Nekem az a tapasztalatom, hogy ilyenkor hagyni kell, és máson kell elkezdeni dolgozni. Nem jó, ha rágörcsölök, inkább félre kell tenni - akár a zenélést teljesen -, néhány napra.

Nálam akkor történik ilyen, ha túl sok elvárást támasztok magammal szemben. Ezeket meg kell tanulni kikapcsolni. Nem lehet mindenre egyszerre koncentrálni: trendekre, hogy milyen a hangzás, hogy a dal rádióbarát legyen, a közönség tudjon vele azonosulni stb. Szépen sorban kell haladni, elkülöníteni egymástól a dolgokat. Nem egyszerű, én is tanulom a folyamatot. A lényeg, hogy belső indíttatás legyen, az a leghitelesebb.


Írsz-e felkérésre dalt, amikor megvan, hogy miről kell, hogy szóljon, amikor határidő van? Ilyenkor kell igazán kreatívnak lenni, hogy az jó is legyen?



Igen, ez ebben a szakmában kikerülhetetlen. A határidővel gyakran küszködés van. Persze ez is nagyon egyéni, hogy ki, hogy oldja meg. Nekem az működik, hogy egyszerűen kizárom. A zene érzelmi műfaj. Amikor alkotok, a racionális dolgokat: stílusokat, hangszerelés milyen legyen, stb., ki kell zárni. Megírom magát a dalt, aztán „felöltöztetem”, vagyis kitalálom a formát, jöhet a hangszerelés, stb.


Magányos tevékenység a tied, vagy lehet csapatban is zenét alkotni? Neked hogy megy jobban?



Nekem vannak korszakaim, amikor egyedül dolgozom, mondjuk 3 hónapig bezárkózom egy stúdióba. Ha megvan a dal, az alapötlet, akkor azt kell nézni, hogy mi tesz a dalnak a legjobbat. Néha az a legjobb, ha egyedül vagyok hozzá, minimális hangszereléssel. Máskor viszont az, ha sok egyéniség ütközik, és sok energia fuzionál. A csapatmunkát szeretem, de egyedül műhelymunkázni szintén szeretek.

Milyen érzelmekből születtek a legsikeresebb dalaid? Szenvedély és kreativitás kapcsolatáról beszélsz a HR Pikniken. Mennyire fontosak az érzelmek a kreativitásban?

Sok szerelmes dalom van, volt, lesz is, bár néha próbálom tudatosan kerülni, hogy más téma is legyen. Amit aktuálisan érzek, arról szoktam dalt írni. Akkor működik, ha azt írom, amit érzek, akár magammal, akár a szűkebb-tágabb környezetemmel kapcsolatban. A zene feladata nem csak a személyes érzelmek megfogalmazása, hanem azt is figyelni kell, mi történik körülöttünk.

Mi volt előbb? A tyúk vagy a tojás? Én azt szoktam válaszolni, hogy a tyúk. Így elárultam, hogy kreacionista vagyok, hívő. Kreativitás nélkül önmagában a szenvedély fura, céltalan energia, mindkettőre szükség van. Szenvedély, fanatizmus, tehetség, kreativitás szimbiózisban kell, hogy működjenek, nincsenek egymás nélkül.

A HR Piknikre ITT jelentkezhet, a programról és az előadókról részleteket is ITT talál.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X generációsok tudják: ha nem tanulsz, véged - avagy miért jó megtartani a középkorú munkavállalót?

Nincsenek könnyű helyzetben manapság az X generációs (jellemzően 1960 és 1979 között született) munkavállalók. Könnyen kerülhetnek... Teljes cikk

Az év eleje a felmondások ideje?

Az év elején történő felmondások aránya bár változó lehet, azonban sok cégnél ebben az időszakban, az év végi bónuszok kifizetését követően... Teljes cikk

Menni vagy maradni? Váltási dilemmák év elején

Hiába gondolkodik a munkavállalók közel fele munkahelyváltáson, Szemán Zoltán karrier-tanácsadó szerint ez inkább a vágyat fejezi ki, nem a... Teljes cikk