kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Mitől lesz motiváltabb a dolgozó, hatékonyabb a vállalat? Nem árt felmérni.

Mára az üzleti életben világossá vált, hogy az emberi erőforrás minősége egyre fontosabb. A tudás alapú gazdaságban az emberi képesség és tehetség a legfontosabb értékké vált a vállalat számára. Fontos látni, hogy a személyes siker nemcsak motiváló, de egyben a cég teljesítményének motorja is.

A mai szervezetek sokkal jobban függenek az egyén hozzáállásától és képességeitől, mint bármely korábbi gazdasági időszakban. Ideális esetben a formális és az informális vállalati kultúra összehangolása teremti meg azt az egyéni teljesítményt, amely a kiemelkedő vállalati eredmény alaptényezője lesz.

Minden szervezetben felmerül, amikor változtatást tervez: mitől lesz motiváltabb (azaz mivel növelheti a hatékonyságát, eredményességét és elkötelezettségét), és hogyan tudja elviselni, vagy könnyíteni az ezzel járó feszültséget és nyomást?

Ötéves fejlesztő munka és hosszú tesztidőszak után idén két magyar szakember, Borbély László és Békési Gábor, nagy sikerrel vezette be, és alkalmazza termelő, kereskedő és szolgáltató vállalatoknál a Vállalati Vitalitás Index Felmérést.

A felmérés algoritmusokkal működő szoftverrel méri a vállalatok vitalitását. Az eddigi kompetenciamérő tesztekkel ellentétben ez az újgenerációs felmérés az attitűdökön keresztül méri a motivációt vállalati, csapat és egyéni szinten. A felmérés módszere kényszerített rangsorú viselkedés alapú kérdőív, amelyet online felületen töltenek ki a munkavállalók. Az online kitölthető, komplex teszt különböző rétegek percepcióját méri, és azt, hogy ezek mennyire vannak összhangban.

Fontos például, hogy van-e érdemi különbség a vezetők és a beosztottak látásmódja között, mert ez a rejtett feszültségek egyik leggyakoribb oka lehet. Az egyik leggyakoribb és egyben legnehezebb eset, amikor a vezető van kiégve, és az alatta dolgozók mind ezt „szenvedik”. Ez azért is lehet gyakori, mert a vezetők kapnak a legritkábban valódi visszajelzést. Az ilyen esetekben nemcsak az a fontos, hogy fény derüljön a motiváció elvesztésének okaira, hanem az optimális fejlesztési út megtalálása is szükséges.

Maga a felmérés négy területen vizsgálja a dolgozói attitűdöt: a céghez, a munkához, a vezetőhöz, valamint a csapathoz való viszonyt. Valamennyi területen 10-10 területet mér fel és helyez el bizonyos értékhatáron belül. Ezzel az egzakt mérési móddal lehetővé vált a fejlesztések hatékonyságának mérése is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákok több mint fele tanulna mesterséges intelligenciával, de csak kevesen férnek hozzá az iskolában

Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk

Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk