Megjelent: 8 éve

Munka rákkeltő anyagokkal, napi 12 órában - ki akadályozza meg?

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megszüntetése után az intézményrendszer szétaprózott. Ezt követően a munkaügyek és a munkavédelem felügyelete a kormányhivatalok hatáskörébe került. amelyek kevesebb pénzt és erőforrást tudnak mozgósítani a szabályok betartatása érdekében.

Az elmúlt 4-5 évben folyamatos volt a hanyatlás a munkaügyek, illetve a munkavédelem felügyeletében, legalábbis a szakterületen érintettek tapasztalata szerint. Ám a hivatalos kommunikáció nem tükrözi a negatív trendet - a vonatkozó statisztikák szórványosak, s bizonyos esetekben manipuláltak is - írja a Napi.hu. Máriás Attila, a BDO Magyarország vezető munkaügyi tanácsadója a portálnak elmondta, azért nem kiderülni a statisztikákból a helyszíni ellenőrzések számának csökkenése - amelyről a HR Portal is írt - helyszíni ellenőrzések számának csökkenése, mert ez kompenzálható azzal, ha az irodából, a számítógép mellől is elvégezhető utóellenőrzéseket is beleszámolják az adatsorokba.

A portál cikkéből azonban kiderül, hogy miközben 2008-ban még mintegy 35 ezer körül volt a munkavédelmi vizsgálatok száma, addig 2014-ben már csak kevesebb, mint 17 ezer ilyen vizsgálatot hajtottak végre idehaza.

Az egyik fő probléma, hogy a jogsértésekben a legsúlyosabban a foglalkoztatottak kétharmadát alkalmazó kkv-szektor érintett, amelyet rendkívül nehéz ellenőrizni.

A másik fő ok, hogy a szakszervezeteknek jellemzően csak a 250 feletti cégekre van rálátása. Máriás szerint a nagyobb vállalatok - főleg a multik - jellemzően betartják a szabályokat és többnyire csak számszaki hibákat vétenek a nyilvántartásokban. Másként látja Kéri Ádám, Liga Szakszervezetek jogásza, aki szerint még a kiemelt foglalkoztatók is gyakran szegik meg például a munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályokat.

Kéri Ádám elmondta, ma Magyarországon mintegy 20 ezer munkavállaló dolgozik kifejezetten rákkeltő anyagokkal, s az sem ritka, hogy az ilyen helyeken munkaidőkeretben napi 12 órát is kell dolgozni. Azért is riasztóak az ellenőrzés csökkenésével összefüggő adatok, mert a szakszervezetek ellenőrzési jogai megszűntek és a foglalkoztatás rugalmasodik. A munkavállalók annyira féltik a munkájukat, hogy nem akarják a körülmények megváltoztatását.

Napi.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk