Megjelent: 18 éve

Munkaadók: valódi szaktudást kapjanak a hallgatók!

A munkaadókat is bevonnák abba a szeptembertől megalakuló kerekasztalba, amelyen a felsőoktatás súlyos gondjaira szeretne megoldást találni a kormányzat. A fórumon rajtuk kívül az oktatási tárca, a szakszervezetek, a hallgatók, a rektorok és az önkormányzatok képviselői vesznek részt. A vállalkozók azt szeretnék elérni, hogy a piacon jól eladható képzettséget kapjanak a diákok - írja a Világgazdaság.

A felsőoktatás aránytalanságai, a torz képzési struktúra, a gazdaság igényeinek figyelmen kívül hagyása, a kívánatosnál sokkal több intézmény már évek óta közismert az oktatási kormányzat előtt is, ám a nemrég nyilvánosságra került felvételi ponthatárok, a felvettek száma, megoszlása azt bizonyítja, az idén sem történt előrelépés a gondok megoldásában. A kormányzat a kerekasztaltól reméli a felsőoktatás súlyos gondjainak megoldását, de nagy kérdés, hogy a brain-stormingnak beharangozott konzultatív jellegű fórum döntési kompetencia hiányában képes lesz-e érdemi munkát végezni.

A vállalkozók várják a fórum megalakulását; abban bíznak, hogy a javaslataik így gyorsabban eljutnak az oktatási önkormányzat döntéshozóihoz. Mint azt az ADU Oktatási Központ vezérigazgatója közölte, az elmúlt években már számtalanszor jelezték, hogy szerintük milyen problémák vannak a felsőoktatás struktúrájával, a képzési keretszámok kialakításával, de eddig alig vették figyelembe az érveiket.

Sepsi Zsigmond, aki egyben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) oktatási és szakképzési szekciójának országos elnöke, úgy látja: nemcsak az a súlyos gond, hogy tömegével bocsátanak ki az intézmények olyan fiatalembereket, akiket az üzleti szféra alig tud hasznosítani, de az értékteremtő diplomát szerzetteknek sincs valódi szaktudásuk. A kerekasztal megbeszélésein arról próbálják majd meggyőzni a résztvevőket, hogy a piacon jól eladható képzettséget adjanak a felsőoktatási intézmények a diákoknak - értesült a Világgazdaság.

Kapcsolódó anyagok:

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek