kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Munkaidő irányelv az EU-ban: mennyit kell majd dolgoznunk?

Jövő év elején mutathatja be az Európai Bizottság a munkaidő irányelv módosításának tervezetét, amelyről két éve egyeztet az EU a szociális partnerekkel - cikkezi a Napi Gazdaság.

images

Andor László, a szociális és foglalkoztatási ügyekért felelős EU-biztos az Európai Parlamentben tartott meghallgatáson csak annyit közölt, jelenleg is zajlik a jogszabály előkészítése a partnerek véleményének figyelembe vételével - tudósított a BruxInfo. A 2004-ben először javasolt irányelvről öt év alatt sem tudtak megállapodni az európai uniós intézmények.

A 2004-es irányelv-javaslat lényege az volt, hogy egy munkahét (mint most is) legfeljebb 48 órás lehetne, azonban ha a munkavállaló úgy kívánja, akkor akár 60 óra is lehet a maximum, de még ez is meghaladható, ha a kollektív szerződés másként rendelkezik. Az abszolút plafon 65 órás munkahét lett volna, de csak abban az esetben, ha munkaidőnek számít az inaktív (például ügyeleti) munka.

A talán legtöbbet bírált vonása a tervezetnek az volt, hogy a kimaradás lehetőségét az ezt óhajtó tagország(ok) számára látszólag korlátlanul nyitva hagyta, az egyetlen megszorítást egy hét (más javaslat szerint három) évente esedékes felülvizsgálati klauzula jelentette. Az ügy végül ez utóbbin, és az ügyeleti idő alatt kiadható béren csúszott el, és a portál úgy tudja, a jelenlegi konzultációnak is terjedelmes része szólt a két vitás pontról.

Szektorális megközelítést kellene alkalmazni

A foglalkoztatási EU-biztos elismerte, hogy az egészségügyi szektor kritikus a munkaidő, főként az ügyeleti és a készenléti idő szempontjából, és - ahogyan korábban is - most is kijelentette, hogy szektorális megközelítést kellene alkalmazni a direktíva módosítása után. Andor László ezen túl nem árult el részleteket az irányelvről, mint mondta, először a szociális partnerek aggályait kell orvosolni. A politikus azt mondta, az irányelvtől függetlenül is Európának a "több munkavállaló, többet dolgozva, több pénzt megtakarítva" elvet kell követnie ahhoz, hogy meg tudjon felelni a gazdasági válságból következő kihívásoknak: az idősödő társadalomnak és a globális versenytársak felemelkedésének - írta az uniós portál.

Napi Gazdaság

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk