Szegedi Juli
Szerző: Szegedi Juli
Megjelent: 10 éve

Nagy hasak és alvó babák - így lett a hobbiból hivatás

Multinál dolgozott, gyerekei születése után váltott. Egyre gyakrabban esik meg, hogy a gyerekek előtti karrier összeegyeztethetetlenné válik a kisgyerekes léttel, és persze a látásmód megváltozása, a hangsúlyok eltolódása is előidézi azt, hogy sok nő vált karriert a gyerekei születése után. Így volt ezzel Ádám Judit fotós is, akinek évekkel ezelőtt egy multicégnél dolgozva eszébe sem jutott, hogy egyszer majd fényképek készítésével keresi a kenyerét.

images

Hogyan választottad ezt a pályát, hogyan történt a váltás?

Mindig szerettem fotózni, szép képeket nézegetni, főleg a fekete-fehér képek világa vonzott. Amikor az én gyermekeim születtek, még csak néhány babafotós volt a piacon. 2002-ben született a kislányom, róla készültek az első képek. Aztán jöttek sorra az ismerősök gyerekei, őket kezdtem fotózni. Ezután végeztem el a fotósiskolát és néhány speciális workshopot. Akkor volt kibontakozóban a babafotózás egy új ága, ezen indultam el 2009-ben. A kisbabák , mint téma aztán hozták magukkal a kismamákat.

Hogyan emlékszel vissza az első hivatalos fotózásodra?

Ádám Judit
Rettenetes izgalom volt, mindenben meg akartam felelni. Egy testvérpár volt az első, akiket fotóztam. Arra emlékszem, hogy nehéz volt őket együtt tartani, folyamatosan azon igyekeztem, hogy senki és semmi ne maradjon le a képről. Hogyha véletlenül ma a kezembe kerülnek az első képeim, akkor sok hibát látok rajtuk.

A fotózások nagy kihívása egyébként - a szakmai dolgokon túl - az is, hogy tudni kell irányítani azt, akit fotózok. Hiszen sokan soha életükben nem álltak még kamera előtt, nem tudják mit kell csinálni, mi mutat jól. Nekem szerencsére nincs gondom az emberekkel való kommunikációval, de az irányítás bizony sokszor nehéz tudott lenni. Spontánnak tűnik, de valójában komoly tervezés áll mögötte.

Milyen nehézsége van a kismamák és kisbabák fotózásának?

A kismamáknál a forma speciális, nagyon nem mindegy, hogy milyen szögből készítem a képet. Azt szeretném megörökíteni, hogy csodálatos, ahogy átalakult. Ehhez tudni kell, hogy mi áll jól pocakkal és mi nem, mi emeli ki a kiemelendő vonalakat, és mi az, ami ilyenkor nem előnyös.



A gyerekeknél a folyamatos rohanás a legnagyobb kihívás. Ritka az a gyerek, aki leül és magától pózol. Ezért le kell őket kötni, vagy ha elmegy, akkor a fényekkel utánamenni, esetleg változtatni a gép beállításain - mindenképp gyorsnak és hatékonynak kell lenni. Az újszülöttekkel ilyenfajta nehézség nincs, azonban óvatosan kell velük bánni, körültekintőnek kell lenni, olyan pózba kell rendezni, hogy ne legyen neki kényelmetlen, nem fázhat és a higiéniára is oda kell figyelni. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy az egy hetes babával ott van a pár nappal korábban szült anyukája is, rá is figyelnem kell. Óriási bizalom a részükről, hogy elhoznak hozzám egy pár napos babát. Újszülöttfotót ugyanis a baba 10-13 napos koráig lehet csinálni. Később már nem alszanak olyan mélyen, már nem lehet őket, 'összehajtogatott' pózokba rendezni, és emellett megjelenhetnek tejkiütések is.

Miért pont kisbabák, kismamák?

Óriási lelki feltöltődést jelent nekem kisgyerekeket fotózni. Nagyon sok a pozitív visszajelzés, ami jót tesz a lelkemnek - talán ezért választottam éppen ezt a témát. A másik, hogy a fotózásnak köszönhetően számtalan olyan embert ismertem meg, akik hozzátettek az életemhez, a látásmódomhoz, akiktől sok pozitív impulzust kaptam, miközben én is adok nekik. Ez egy hálás szakma, hálás téma, ha jól csinálja az ember.

Egyedül dolgozol vagy vannak alkalmazottaid?

Van egy asszisztensem, ő segít az adminisztrációban, pakolásban, a kellékek tisztán tartásában és a retusálásban. Ez egy családias hangulatú kis vállalkozás, nem is célom nagyobbra nőni, nekem ez a forma megfelel.

Hogyan népszerűsíted magad, mi kell ma a sikeres marketinghez?

Kifejezetten marketinggel, hirdetéssel nem foglalkozunk. Legjobb felületünk a Facebook- oldalunk, minimális a Google hirdetések száma. Az ügyfeleim kétféleképp jönnek: egyrészt ajánlás útján - ez a legjobb visszajelzés a korábbi ügyfeleim részéről. A másik eset, hogy rátalál a Facebook oldalamra, ahol rengeteg képemet láthatja, valamint olvashatja az ügyfeleim véleményét. A közösségi oldal nagyon fontos eszköz, ahol folyamatosan jelen kell lenni, posztolni kell. Ugyanezt a célt szolgálja a blogom is, ezekkel a lehetőségekkel ma már muszáj élni.

Rengeteg fotós lett a piacon az elmúlt években. Mitől lesz valaki sikeres, mitől tűnik ki?

Attól, ha figyel a részletekre. Ez egy szolgáltatás, ahol mindennek azért az emberért kell történnie, aki megszavazta neked a bizalmat és például eljön az ország másik végéből hozzád. Illetve folyamatosan szükség van innovációra: új helyszínek, új beállítások, új kellékek. És mindezt folyamatosan láthatóvá kell tenni a már említett csatornákon. És persze a jó ár is fontos.



Szerinted könnyebb vagy nehezebb azoknak, akik ma indulnak el ezen a pályán?

Én úgy gondolom, hogy ma nehezebb elindulni, mert rettentő nagy lett az egy főre eső babafotósok száma, de ha az ember kitartó, nyitott az újdonságokra és folyamatosan tanul, akkor az meghozza a gyümölcsét. Ugyanakkor az is igaz, hogy a kereslet is nőtt, hiszen megnövekedett az igény a kismama és babafotózások iránt.

Hová juthat el egy ilyen vállalkozás? Mik a terveid az elkövetkező 20 évre?

Terveim között szerepel a helyszínváltás, egy olyan új stúdiót szeretnék, ahová jó érzés belépni, melynek egyedi a hangulata. Mindenképpen lehet még hová fejlődni, többek között a kapcsolódó szolgáltatásokban is, de erről még nem beszélnék. Távlati célom továbbadni egyszer mindazt, amit megtanultam, reményeim szerint valamelyik lányomnak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk