kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Négymilliárd forintot kell májusig elköltenünk a SZÉP-kártyákról

Május végéig 4,1 milliárd forint jár le a SZÉP-kártyákon, amelyet akár a február 27-én kezdődő Utazás kiállításon is fel lehet használni, amelyet az idén már 37. alkalommal rendeznek meg - hívta fel a figyelmet Horváth Viktória, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára és Horváth Gergely, a Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese.

Horváth Viktória csütörtökön, a Budapesti Állatkertben tartott sajtótájékoztatón elmondta: a magyar turizmus 2013-ban rekordévet zárt, 8,8 millió vendég érkezett az országba, akik 22,8 millió éjszakát töltöttek itt, 4-5 százalékkal többet mint az előző évben. A bevételek közel 10 százalékkal emelkedtek, nem csak a beutazó, hanem a belföldi turizmusban is. Utóbbi bővülésében nagy szerepe volt a SZÉP-kártyának, amelynek köszönhetően 920 ezren pihenhettek, üdülhettek tavaly. Hozzáfűzte: bíznak abban, hogy a munkáltatók jóvoltából számuk az idén növekedni fog.

A SZÉP-kártyákon lejáró összeggel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy ellenőrizze mindenki egyenlegét, ne hagyja elveszni a rajta lévő összeget.

A helyettes államtitkár szerint a turizmus nehéz éveken van túl, de már kijutott a gödörből. Ez az első év, amikor az átlagárak is jelentősen emelkedtek. A turizmusban dolgozó szállásadók és vendéglátók számára megnyílt a lehetőség arra, hogy gazdaságosabban tudják üzemeltetni vállalkozásukat. Ha pedig az ágazatban vállalkozók versenyképessége nő, munkahelyteremtő képességük is erősödni fog - hangsúlyozta.

A belföldi turizmus bővülése a helyettes államtitkár szerint különösen a vidéki turisztikai és vendéglátó vállalkozások számára biztató, mert bevételeikben jelentős arányt képvisel. Hangsúlyozta: a belföldi turizmus közel 10 százalékos növekedése Közép-Európában egyedülálló eredmény.

Horváth Gergely elmondta: az idei Utazás kiállításon a gyermekbarát szolgáltatások lesznek a fókuszban. Minden régióban komplex fejlesztések voltak, amelyek nagymértékben hozzájárultak a belföldi turizmus bővüléséhez. A SZÉP-kártyákon még költésre váró több mint 4 milliárd forint felhasználására kiváló lehetőséget kínál a jövő héten kezdődő kiállítás - hangsúlyozta ő is.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk