kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Nem jár majd vasárnapi bérpótlék?

Ha elfogadják a Munka Törvénykönyvének jelenlegi módosítási javaslatát, többen elveszíthetik vasárnapi bérpótlékukat és a kötetlen munkarende szabályait is átformálják.

A módosítás szerint nem jár majd vasárnapi bérpótlék azoknak, akik rendeltetésüknél fogva vasárnap is működő munkahelyeken dolgoznak, így ez érintheti, például az egyes közműveknél dolgozókat is.

A vasárnapi bérpótlék mellett a távolléti díjjal kapcsolatos módosítások, a kötetlen munkaidő, a szabadság elszámolása, következő évre való átvitele is negatívan érintheti a munkavállalókat.

Dr. Kártyás Gábor, a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat tagja szerint csak és kizárólag akkor jár majd vasárnapi pótlék, ha a vasárnapi rendes munkaidőben történő munkavégzésre kizárólag többműszakos tevékenység, készenléti jellegű munkakör keretében, vagy a kereskedelmi ágazatban kerül sor. Ha más törvényi okból is dolgoztathat a munkáltató vasárnap, pótlék fizetésére nem lesz köteles.

Dr. Kártyás Gábor szerint ugyancsak fontos változás lehet egy másik javaslat a távolléti díj pontosítása kapcsán, amely megszüntetné azt a rendelkezést, hogy a távolléti díjon felül a munkavállaló a távollét idejére érvényes munkaidő-beosztása alapján járó bérpótlékaira is jogosult.

A javaslat a szabadság órákban vagy napokban való elszámolásában és nyilvántartásában is változást hoz. Míg eddig csak az órában való elszámolás volt engedélyezett, mostantól napban is lehet számolni, a választást a munkáltató döntésétől teszi függővé, ez a döntés azonban a naptári évben már nem módosítható, elvileg azonban lehetséges, hogy a munkáltató egyes munkavállalóinál az egyik, míg másoknál a másik rendszert alkalmazza.

A szabadság átvitele ez idáig is korlátozott volt, az alapszabadság és az életkori pótszabadság egyharmadát lehet jelenleg átvinni a következő évre. A tervezett szöveg szerint csak az életkori pótszabadság egyharmadának következő évben való kiadásáról állapodhat meg a munkavállaló és a munkáltató, és csak a folyó évi szabadság kapcsán teheti ezt meg, áll a Complex Kiadó közleményében.

A javaslat teljesen átformálja a kötetlen munkarend eddigi rugalmas szabályait. A tervezett új szabály szerint csak akkor kötetlen a munkavállaló munkarendje, ha a munkaidő egészét (azaz nem csak a felét) maga oszthatja be. A javaslat mindehhez hozzáteszi, hogy a munkarend kötetlen jellegét nem érinti, ha a munkavállaló a munkaköri feladatok egy részét sajátos jellegüknél fogva meghatározott időpontban vagy időszakban teljesítheti. Fejtörésre adhat okot, hogy ezek a "sajátos jellegű feladatok" a munkaidő mekkora hányadát tehetik ki. Az eredeti szabály alapján akár a munkaidő felét is? Vagy csak hetente pár órát? Ez a dilemma jelentősen növelheti a kötetlen munkarend alkalmazásának jogi kockázatát.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek