Megjelent: 9 éve

Nem sikerült leépíteni a bürokráciát

Néhány napja Lázár János is beismerte, hogy riasztó állapotban van az állam, a sorozatos reformok nem értek célt. A benne dolgozók a túlszabályozottságban, az inkompetens vezetésben látják a problémát, derül ki a hvg körkérdésére érkezett válaszokból.

A rendszer nagy, mozgásképtelen, elnehezült, túlszabályozott, bonyolultan adózunk, az állami ügyintézés pedig akadályokat állít az emberek elé – mondta Lázár János egy szakmai fórumon. A hvg az olvasókat kérte küldjenek információt a problémákról a Miniszterelnökséget vezető miniszternek.

Volt aki úgy vélte a rendszeren belülről, hogy a legnagyobb baj a túlszabályozottság. Felesleges köröket kell róni az ügyintézésben, ami ráadásul a költségeket is növeli. A dolgozók visszajelzése alapján a közigazgatásban minden a statisztikáról szól, arról, hogy egyre szebb számokat kell produkálni. Sok esetben olyan vezető szabja az irányokat, aki maga nincs tisztában a munkafolyamatokkal.

A kormányhivatalok átszervezése következtében egyre több tisztviselő lép ki, akik pedig maradnak, két-három korábbi munkatársat helyettesítenek az osztályon belül. Van a hivataloson túl elvárt munkaidő, aki nem teljesíti vagy nem telesíti túl azt figyelmeztetik, írta egy dolgozó. Mindezen túl pedig a csúcsvezetőkön kívül a szférában 2008 óta bérstop van, így mindezért igazán meg sem fizetik a munkatársakat.

hvg.hu

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk