kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Nem tudják követni a HR-esek a törvényváltozásokat

Triplázott a HR Háló program, ugyanis a harmadik éve már, hogy a Humánia HRS Group Zrt. szervezésében elindult az eseménysorozat, mely 17 megyét körbejárva a HR szakemberek tudásának és szakmai tájékozottságának bővítését tűzte ki célul - írja a tanácsadó cég közleménye.

Újdonságként jelent meg a program keretében a Workshop kerekasztal beszélgetés, ami által megtudtuk a HR-esek véleményét azokról a nehézségekről, melyekkel nap mint nap megküzdenek a munkahelyen, valamint megtudhatjuk, hogy mit hiányolnak leginkább régiójukban szakterületükön.

Az ország 17 városában több száz HR vezető hallgatta meg az előadássorozatot, mely a tavaly megváltozott Munka törvénykönyvét költségmegtakarítási szempontból mutatta be, továbbá az utánpótlás nevelés előnyeit tárta több száz HR vezető elé. A délutáni kiscsoportos Workshop kerekasztal beszélgetéseken régiónként más-más téma került fókuszba, azonban a HR terület kihívásaira, valamint a HR szakma hiányzó aktivitásaira országszerte fény derült.

A felmérésből kiderül, hogy a HR-esek 20 százaléka szerint a kiválasztás, azaz az ideális munkatárs megtalálása okozza a legnagyobb nehézséget. Ezt követi a HR vezetők 18 százaléka szerint a munkatörvénykönyv változásainak nyomon követése és betartása. A munkavállalók megfelelő motivációjának megtalálása és megvalósítása nehézségként a megkérdezett HR-esek 10 százalékánál jelentkezett legfőbb problémaként, míg 8 százalék szerint a fluktuáció kezelése a legnehezebb. A fennmaradó problémák kevésbé általánosak országosan, azonban további dilemmaként emlegették a HR-esek az utánpótlás kérdéskörét, hiszen a HR szakemberek már megtalálták az Y-generációban a megoldást, azonban vezetőik látásmódját nehéz az új, innovatív, fiatalító módszerek felé terelni.

A személyzeti terület képviselői egy kerekasztal beszélgetésen olyan módszereket vártak a szakmai előadóktól, mely a kiemelt problémák megoldásában segít. Simon Balázs, a femérést végző cég jogi és kommunikációs igazgatója és Vincze Márta, a vállalat ügyvezető partnere közösen olyan kreatív ötleteket, gondolatokat adtak át a személyzeti terület képviselőinek, amit gyakorlatban is kamatoztathatnak, sikeresen megvalósíthatnak cégüknél. Például a fluktuáció visszaszorítására olyan motivációs eszközöket javasoltak, melyek egyrészt költségkímélő beruházással járnak, másrészt nem pénzmotiváló hatással ösztönözni a munkavállalót, mindinkább a megbecsülési, az elismerési szintet fokozza vele.

A "Milyen hiányt éreznek különböző régiókban a HR szakemberek?" kérdésnél a megkérdezett HR szakemberek egyharmada hiányol HR Hálóhoz hasonló aktivitást. Minden megyében a HR konferenciákra, eseményekre éheznek a szakemberek, igényüket pedig csak akkor tudják kielégíteni, ha Budapest felé veszik az irányt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk