kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Nézd meg a trénert, vedd el a tréninget!

Jó, a mondás nem teljesen így szól, de ahogy az eredetiben, úgy ebben is sok igazság van. Összegyűjtöttük, milyen tényezőkön múlik egy vállalati tréning sikere.

A résztvevőkön. Aki elhatározta, hogy őt már pedig csak azért sem érdekli ez a tréning, és mit keres ő itt egyáltalán, miért kell feláldoznia az estéjét, hétvégéjét, mikor otthon rengeteg tennivalója lenne, azért van itt, mert különben kirúgnák, na, ezt az embert csak kínkeservesen lehet bevonni a közös munkába. Ha egyáltalán lehet. Ha a domináns főnök is részt vesz és a megfélemlített beosztottak mellette inkább meg sem mukkannak, vagy csak bőszen bólogatnak, akkor is vége a dalnak. Szinte minden csoportban van ügyeletes viccmester, vagy mindenhez hozzászóló hiperaktív, a közös munkát szándékosan gátló ellenzéki, közutálatnak örvendő fő okos, maga elé meredő passzív. Vagy szerencsés esetben csillogó szemű, érdeklődő típusú, a dolog pozitív oldalát megragadó, tanulni, tapasztalni, fejlődni akaró emberekből áll össze a csoport.


A létszámon

. Nagyon nem mindegy, hogy hányan vannak a tréningen. A szakmában a csoportonkénti 10-15 fő terjedt el ideálisként, de ez nagyban függ a tréning típusától. Egy prezentációs tréningen ennyi biztos, hogy sok, hiszen ott mindenkinek egyesével is sokat kell szerepelnie, ekkora létszámmal az nem megy. De egy kültéri csapatépítő tréningen ennél sokkal több is lehetséges. És persze fontos, hogy a létszámot kövesse a trénerek száma is. Azért amikor a megrendelő ragaszkodik hozzá, hogy 50-en vegyenek részt, akkor ezt már nem lehet trénerrel követni.


A tréning anyagon

. Egy "konzerv" tréning, amit a tréner cég előhúz az anyacég tudástárából, amit az egészen máshogy működő, mondjuk amerikai, vagy német kultúrára alapozva dolgoztak ki, nagyon nem tud nálunk működni. De nem kell ehhez külföldi tulajdonos, elég olyan tréning cég, amely nem fektet hangsúlyt a testre szabásra. Arra, hogy vegye a fáradtságot és időt, és beleássa magát a megrendelő cég belső életébe, problémáiba, működésébe. Hogy találkozzon előzetesen is néhány résztvevővel. A konzerv tréning íztelen, szagtalan és sokszor bűzlik. Szerintünk a jó tréning anyagnak íve van, méghozzá felfelé ível. Vezet valahová. És mivel tréning és nem előadás, ezért a gyakorlati részeknek nagyobb hangsúlya van, mint az elméletnek.


A tréning helyszínen.

Jelentős befolyása lehet egy jól, vagy rosszul megválasztott tréning helyszínnek a tréning eredményességére. Ha rossz a levegőzése a teremnek, vagy meg lehet fagyni, ha a szomszédból, utcáról beszűrődő zajtól egymást hallani sem lehet, ha a terem ablaktalan, vagy sötét, ha rossz az ellátás, akkor biztos, hogy nem távoznak kellemes emlékekkel a résztvevők. Viszont sokat segíthet egy gyönyörű park, a kedves kiszolgálás, az esti kikapcsolódási lehetőségek, a kényelmes szobák.


Az időjáráson.

Noha ez a tényező tényleg nem a tréner cégen múlik, mégis befolyásoló tényező. Egy szeles, szakadó-esős idő rossz hangulati hátteret ad, főleg, ha szabadtéri programokat is terveztünk. Mennyire más egy szép napsütéses, madárcsicsergős napon csapatépítést tartani egy parkban! A tréningre való felkészüléskor és a program tervezésekor erre is gondolnia kell egy gondos trénernek.

Mindezek ellenére, (vagy mellett) ki más, mint A tréner a siker valódi záloga! Ő az, aki kézben tartja a tanulási folyamatokat. Ő az, aki képes menetközben is változtatni a programon, noha előzőleg hosszú munkával percre pontosan lebontott Agendát, napirendet dolgozott ki. Ő az, aki látja a csillogó szemű, érdeklődő embereket, vagy a lanyhuló érdeklődést és tudja, mikor kell változtatni a programon, a hangsúlyon, a sorrenden. Aki tudja, mit kell kezdeni a fent említett tipikus hátráltató emberekkel, hogyan vonja be, vagy akár szigetelje el őket. És Ő az, aki kezelni tudja az esetleges ellene irányuló provokációt is. Mert ilyen is van ám. Ápolt, mosolygós, és mindenkire odafigyel. Emlékszik menetközben arra, hogy melyik résztvevő mit mondott korábban és tud rá jókor hivatkozni. Akiből árad a tapasztalat, a tudás, aki mindig tud gyakorlati példát hozni, aki HITELES.

Vagy sajnos rossz esetben ő az, akit "megesznek" a résztvevők. Aki elfelejti kikapcsolni a mobilját és az tréning közben megszólal. Aki késve érkezik reggel, és mindig csak két-három embernek magyaráz. Akit ki lehet zökkenteni egyensúlyából, aki maga is bizonytalan, aki motyog és hadar.

Egyről semmiképp se felejtkezzünk el! A tréning a leghatékonyabb csoportos tanulási forma. Kihagyni lehet, de nem érdemes...

Felméry Gusztáv ügyvezető igazgató
Pro Cliente Management



  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mire figyeljünk a külföldi vendégmunkások beillesztésénél?

A harmadik országbeli munkavállalók beillesztése, a kulturális különbözőségek kezelése, kihívásokkal teli folyamat lehet. Hódosi Zoltán két... Teljes cikk

Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk