Megjelent: 7 éve

NGM: folytatódhat a reálbérek növekedése

Idén is folytatódhat a reálbérek 4 éve tartó emelkedése, a növekedés alapja a gazdaság javuló teljesítménye és a kormányzati gazdaságpolitika - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára ismertette a Világgazdaság összefoglalója szerint: tavaly a minimálbér és a garantált bérminimum 5 százalék körüli növekedése 7,5 százalékos nettó reálbér-növekedést eredményezett. A tavaly novemberi bérmegállapodás értelmében a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 25 százalékkal emelkedik idén, ezen felül számos ágazatban jelenleg is folynak a bértárgyalások - tette hozzá.

A tavalyi adatokból korai volna egyértelmű következtetéseket levonni, de várhatóan idén is növekedni fognak a bérek - mondta az NGM helyettes államtitkára.

Simon Attila szerint a bérnövekedés alapját az biztosítja, hogy a gazdaság mintegy 4-5 éve növekedési pályára állt, ez pedig évről évre, sőt hónapról hónapra érezteti hatását. Ezt erősítik a kormány gazdaságpolitikai intézkedései, például a személyi jövedelemadó 15 százalékra csökkentése - tette hozzá.

Simon Attila közölte, hogy a tavalyi bérnövekedési adatokon javíthatnak az év végi jutalmak is, ezek azonban csak egyszeri juttatások, így az egész évre visszavetítve kisebb a hatásuk - mondta.

Elmondta, hogy a fizetések - ha csak minimálisan is - a közszférában jelenleg magasabbak, mint a versenyszférában, ami az életpályamodellek bevezetésével magyarázható. A költségvetési szférában a béremelés elképzelhetetlen a jól teljesítő versenyszféra nélkül, mert ez teremti meg a fizetések fedezetét - tette hozzá. A versenyszféra pedig a szolgáltató állam kiépítésével és erősítésével lehet képes jobb teljesítményre - mondta az NGM helyettes államtitkára.

M1/Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk