kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Nő az átlagkereset: jelenleg 226 700 forint

Január-áprilisban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit a nemzetgazdaságban - a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2013. január–áprilisban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 226 700 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlagosan 237 900, míg a közszférában – a nem közfoglalkoztatás keretében – foglalkoztatottak 213 100 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 78 300 forint volt. Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek 3,4 százalékkal haladták meg a 2012. január–áprilisit.

Az átlagkeresetek a versenyszférában 3,2 százalékkal nőttek. A költségvetés területén a közfoglalkoztatás súlyváltozásának hatását kiszűrve, átlagosan 3,6 százalékos volt a bruttó keresetek emelkedése. A nonprofit szektorban az alkalmazásban állók bruttó keresete 4,7 százalékkal, 205 700 forintra emelkedett. A bruttó átlagkeresetek a pénzügyi, biztosítási tevékenység gazdasági ágban voltak a legmagasabbak (491 500 forint), ezt az információ és kommunikáció (440 100 forint), valamint az energiaipar (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) követte (382 700 forint). A legkevesebbet a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (145 500 forint), a humán-egészségügyi, szociális ellátás (157 900 forint), illetve a mezőgazdaság, erdő-
gazdálkodás, halászat (162 800 forint) ágakban dolgozók kerestek.

2013. január–áprilisban a költségvetési szférában dolgozók egy része átlagosan 10 770 forint – az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló, a keresetbe nem tartozó- kompenzációban részesült, míg a nonprofit szervezeteknél az erre jogosultak átlagosan 11 960 forint juttatást kaptak ezen a címen.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) kereset 2013. január–áprilisban átlagosan 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel ezelőttit. Ezen belül a versenyszférában dolgozók rendszeres keresete, illetve a költségvetési intézményeknél a nem közfoglalkoztatás keretében alkalmazottak alapilletménye a nemzetgazdaság átlagával megegyező mértékben nőtt.

Nemzetgazdasági szinten az átlagos – családi kedvezmény nélkül számított – nettó kereset 148 500 (ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 103 300, a szellemi foglalkozásúaké 195 200) forint volt, 4,7 százalékkal magasabb az előző évinél. A versenyszférában a nettó keresetek 4,7, a közszférában 4,5, a nonprofit szervezeteknél 5,7 százalékkal nőttek 2012 azonos időszakához képest. A 239 100 forintos nemzetgazdasági szintű, átlagos havi munkajövedelem 3,9 százalékkal volt magasabb a
2012. január–áprilisinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,2 százalék volt.

Elemzők szerint a vártnál kedvezőbben alakultak a bérek az első négy hónapban - ez elsősorban a prémiumok kifizetésének köszönhető.

Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője az MTI-nek kiemelte, hogy a bruttó keresetek emelkedése meghaladta az általuk áprilisra várt 3 százalékot. A meglepetés jelentős részét az okozta, hogy a nem havi rendszerességű juttatások, a prémiumok kifizetése megugrott. Az Erste Bank elemzője rámutatott arra, hogy a közfoglalkoztatásban állók létszáma magas szintre emelkedett, és miközben az államilag ösztönzött szektor egyre bővül, addig a vállalkozói szektorban másfél éve mérséklődik az alkalmazásban állók száma, ebből pedig kiolvasható a foglalkoztatásban az állam egyre nagyobb szerepvállalási politikája. Árokszállási Zoltán szerint a bruttó bérek éves átlagban 3-3,5 százalékkal növekedhetnek, és kisebb reálbéremelkedés elképzelhető.

Suppan Gergely, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. senior elemzője is azt emelte ki, hogy a várakozásokat lényegesen meghaladva, 4,5 százalékkal nőttek a bruttó bérek áprilisban az egy évvel ezelőttihez képest, míg a nettó bérek növekedése 5,9 százalék volt, ami az áprilisi 1,7 százalékos infláció mellett 4,1 százalékos reálbérnövekedést eredményezett. A közfoglalkoztatottak nélkül a bruttó bérek 5,2 százalékkal, a nettó bérek 6,6 százalékkal nőttek. Mivel több ágazatban csak a közelmúltban történtek meg az idei bérmegállapodások, a bruttó bérek növekedése kissé gyorsulhat a következő hónapokban a megállapodások lezárultát követően. A reálbérek növekedése pedig az infláció további visszaesése miatt erősödhet - hangsúlyozza Suppan Gergely. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank senior elemzője az idén összességében 3 százalékos bruttó és közel 4,5 százalékos nettó bérnövekedésre számít, szerinte a vártnál jóval alacsonyabb infláció hatására a reálbérek növekedése a következő hónapokban felgyorsulhat, éves átlagban pedig megközelítheti a 2,5 százalékot.

Amennyiben a pedagógus életpályamodell bevezetése megtörténik, a bérek, és így a reálbérek növekedése az év utolsó hónapjaiban tovább gyorsulhat. A reálbérek kedvező alakulása miatt a háztartások fogyasztása a kiskereskedelmi adatok alapján a vártnál korábban, már második negyedévtől növekedést mutathat - véli a senior elemző, aki szerint a reálbérek meredek emelkedése részben magyarázhatja a kiskereskedelmi forgalom április havi kiugróan kedvező alakulását.

MTI, HRPortal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A cégek 70 százaléka tervez bérfejlesztést a munkaerő megtartása érdekében

Optimistábbá váltak a magyar cégvezetők mind az ország, mind saját cégük kilátásait illetően a Niveus Consulting Group tanácsadó felmérése szerint. Teljes cikk

Mennyit keresnek a HR-esek?

Több szakterület béradatairól készített összeállítást a piacvezető munkaerő-közvetítő cég a közelmúltban. Most a HR szakmában, elsősorban... Teljes cikk

Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk