Megjelent: 13 éve

Nőtt a bérszakadék vezető és alkalmazott között

Bár az alacsonyabb keresetűek esetében a cégek magasabb emeléssel igyekeztek kompenzálni az szja-változás miatti kiesést, a vezetők és beosztottak közötti bérolló mégis közel 40 százalékkal tágult. Nettóban egy vezető hétszer többet keres, mint egy adminisztratív munkatárs - áll a jövedelemfelméréssel foglalkozó Hay Group közleményében.

images

images

Bruttóban nem változott jelentősen a tavalyi évhez képest a vezetők és a beosztottak közötti fizetésbeli különbség. Egy felső szintű vezető 6,2-szer keres többet egy adminisztratív (például titkárnő) munkakörben dolgozónál. A visegrádi országok közül Lengyelországban a legszélesebb a bérolló (8,5-szeres) ebben az összevetésben, míg Szlovákiában a legszűkebb (5,4-szeres). Érdekesség, Németországban csak 2,7-szeres, Ukrajnában viszont 11,4-szeres a differencia.

Nettóban hétszeresére nőtt a különbség

Ha a számokba belekalkuláljuk az idei személyi-jövedelemadó (szja) módosítás hatásait is, a különbség tovább nő. Míg a tavalyi évben a több adókulcs csökkentette a bérek különbségét, idén közel 40 százalékkal tágult az olló. 2011-ben a nettó bérek tekintetében egy vezető az alacsonyabb szintű munkavállalók hétszeresét viheti haza.

Az idei béremelések során a vállalatok megpróbálták kompenzálni az adóváltozás hatásait, ezért közel 1 százalékkal nagyobb béremelést adtak az alacsonyabb munkakörökben dolgozóknak, mint a felsővezetőknek. A bérolló szétnyílását azonban így sem tudták megakadályozni - míg egy hétköznapi beosztott nettó bére a nagyobb emelés ellenére 0,8 százalékkal csökkent, egy vezetőé 37 százalékkal nőtt.

A 2011-es felmérés Magyarországot érintő részében közel 440, főként multinacionális nagyvállalat vett részt, közel 270 ezer munkavállalói béradattal.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk