Megjelent: 8 éve

Vasárnapi munkavégzés: jön a munkaügyi ellenőr

Már a nyáron fokozott hatósági ellenőrzések kezdődnek azoknál az áruházláncoknál, ahol vasárnap is munkavégzés zajlik – értesült a Magyar Idők.

images

Az ellenőrzéseknél leginkább azt nézik majd a lap információi szerint, hogy a jogszabályoknak megfelelő-e a munkaszervezés, a vasárnapi pótlékfizetés, a túlórák elszámolása, illetve foglalkoztatási gyakorlat.

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete szerint a nemzetközi áruházláncok üzleteiben még nem feltétlenül töltötték be az üres helyeket, mióta vasárnap is kinyitnak az üzletek, és ezt diákmunkásokkal, illetve túlóráztatással tudják megoldani. Így az ellenőrzések azt a célt szolgálhatják, hogy csökkentse a munkavállalók kiszolgáltatottságát. A túlóráztatással a nyári szabadságolás tervezése is megnehezül a szervezet szerint.

A Magyar Idők úgy tudja, hogy a jövő héten a szakszervezet kezdeményezésére ülnek először közös tárgyalóasztalhoz az ágazati szövetségek, valamint a dolgozók képviselői.

Magyar Idők
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk

A munkaköri alkalmassági vizsgálatról: a hiányának is hosszú lehet az árnyéka

Csak akkor vizsgálná orvos a munkakörre való alkalmasságot, ha ezt jogszabály írná elő, illetve, ha a munkáltató erről így döntene – erről... Teljes cikk