kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

OÉT: a járulékokért aggódnak a munkáltatók

Az egészségügy 2010-ig szóló, a kormány által júliusban elfogadott programját és az ezzel kapcsolatos társadalmi vitát ismertette Székely Tamás egészségügyi miniszter kedden az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) plenáris ülésén.

A "Biztonság és partnerség: feladatok az egészségügyben 2010-ig" címet viselő programot száz szakmai illetve civil szervezet kapta meg, augusztus közepén a témát megvitatta az OÉT szociális albizottsága, illetve a szakmai szervezetek is - jelezte Székely Tamás. A miniszter elmondta: szeptember 2-án zárókonferencián összegezték a javaslatokat, amelyeket közel 600 oldalon rögzítettek a hozzászólók. További lépéseket tartottak szükségesnek a szakmai javaslatok három területen: a gyógyszervilágban, a fogászati ellátásban és a lelki egészségügyben - tette hozzá. A miniszter közölte azt is: a tervezet szerdán ismét a kormány elé kerül.

Mind a munkavállalói, mind a munkáltatói oldal képviselője az OEP-hez beérkező járulékok hatékonyabb ellenőrzésére hívta fel a miniszter figyelmét. A munkáltatói oldal arra is figyelmeztette Székely Tamást, hogy ne a munkáltatói járulékok emelésével, hanem az uniós források bevonásával teremtsen forrást a kormány program megvalósításához. Válaszában a miniszter kifejtette: jövőre 10-15 milliárd forint áll rendelkezésre a program időarányos megvalósítására, 2013-ig pedig az Új Magyarország Fejlesztési Terv egészségügyi fejezete 400 milliárd forintot tartalmaz.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk