Megjelent: 15 éve

OÉT: nincs egyezség a minimálbér ügyében

Amíg a munkavállalói oldal továbbra is a minimálbér emelését szorgalmazza, addig a munkaadói oldal nem kíván változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen, és bérbefagyasztást javasol - fogalmazódtak meg a vélemények az Országos Érdekegyeztető Tanács pénteki (OÉT) plenáris ülésén.

"Közös érdekünk, hogy fenntartsuk a növekvő minimálbér intézményét, amelyhez kapcsolódik a szakmunkás bérminimum" - érvelt Pataky Péter, az Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke, aki most nem tett új javaslatot a minimálbér összegére, amelyet a korábbi első körben havi 80 ezerre kívánt felemelni a munkavállalói oldal.

A munkaadók továbbra sem kívánnak változtatni a jelenlegi 69 ezer forintos összegen és bérbefagyasztást javasolnak, számolva a pénzügyi és gazdasági válság hatásaival, a piacok befagyásával - ismételte meg a korábbi OÉT ülésen már hangoztatott véleményét Dávid Ferenc szóvivő. A Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára szerint most a munkahelyek megtartására kell koncentrálni, ez a maximálisan kitűzhető cél. Újra asztalhoz lehet ülni a jövő év első féléve után, s ha a helyzet javul, akkor érdemes a munkavállalói oldal javaslatáról tárgyalni - tette hozzá Dávid Ferenc.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk