Megjelent: 10 éve

Ők lettek az év interim menedzserei

Az interim menedzser szakma és szolgáltatás magyarországi elindulásának 10. évfordulója alkalmából versenyt hirdetett Fekete István, Steiner László és dr. Tóth Tamás, az interim menedzsment szolgáltatás hazai elindítói, hogy ezzel emlékezzenek meg az évfordulóról és egy sikertörténetről. A díjat végül hárman kapták meg.

A verseny kiírását több ezer interim menedszer kapta meg, végül 32 pályázat érkezett be a novemberi határidőre. A pályázatok közül összesen 10 került a második fordulóba, ahol azonban nem tudott egyértelműen dönteni a zsűri, így az Év Interim Menedzsere díjat hárman is átvehették: Kovács Miklós, Nagy Anna és Seregélyes Kálmán.



Az interim menedzser feladata, hogy ha egy cégen belül nem áll rendelkezésre a szükséges tudás a változások kezeléséhez, képes legyen felvenni a ritmust, reagálni és levezényelni a feladatokat. Erre szükség is van akkor, amikor csak korlátozott erőforrás áll rendelkezésre az üzleti tevékenység folytatásához. Egy olyan gazdasági környezetben, amikor bizonytalan a jövő, és nem látjuk, mi lesz egy félév, vagy akár egy hónap múlva, gyorsabb innovációra, ehhez pedig tapasztalatokon alapuló tudásra van szükség. Az interimnek amellett, hogy szem előtt tartja a mindennapi üzletmenetet, felelősen kell reagálnia a változtatásokra, tudnia kell, mi a kiindulási pont, és honnan hová akar eljutni, mit akar megvalósítani.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A generációváltás kérdése feszültséget generálhat a családi vállalkozásokban

Az Opten adatai szerint jelenleg mintegy 153 ezer családi vállalkozás működik Magyarországon, mely a hazai cégek mintegy 40 százaléka. A családi... Teljes cikk

Hogyan kell felkészíteni az új generációt a családi vállalkozás átvételére?

Minden családi vállalkozás életében eljön a pillanat, amikor az alapító generáció tagjai átadnák a stafétát a fiataloknak. De vajon mindkét fél... Teljes cikk

Ha hirtelen távozik az ügyvezető: ekkor lép be az interim CEO

Komoly vákuumot hagyhat egy cég életében, ha a topvezető hirtelen, rövid idő alatt távozik, akár saját elhatározásból, akár kényszerből.... Teljes cikk