kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Országos demonstráció lehet július elsején

A Vízügyi Közszolgáltatási Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VKDSZ) Országos Elnöksége július elejére tervezi demonstrációját, amennyiben sikertelen lesz a Nemzeti Fejlesztési Minisztériummal (NFM) a jövő heti konzultáció.

images

A közlemény szerint a minisztérium és a szakszervezet érdekegyeztetésén a VKDSZ az egész ágazat helyzetére, az üzemeltetési engedéllyel rendelkező társaságok közös érdekeire tekintettel kívánja elérni a munkahelyek megtartását, az aktív foglalkoztatást, valamint a szociális ellátórendszer fenntarthatóságát és az ütemezett bérfelzárkóztatás, bérkompenzáció megvalósítását - olvasható a közleményben.

A szakszervezet országos elnöksége a közlemény szerint bízik a tárgyalások sikerében, a mindkét fél számára elfogadható megoldásban. Azonban azt is hozzátették: ha az egyeztetés nem jár eredménnyel, országos demonstrációt szerveznek és kiemelték, hogy a demonstrációs bizottság már megalakult.

A VKDSZ az MTI-nek májusban eljuttatott közleményében már jelezte, hogy megkezdi az országos demonstráció előkészítését, ezt határozatban rögzítette a szakszervezet országos választmánya.

Akkor azt írták, hogy alacsony az ágazati átlagkereset, több munkáltatónál felfüggesztették vagy csökkentették a dolgozók béren kívüli juttatásait, valamint az elmúlt három évben végbement strukturális átalakítások miatt a korábbi 400 vízmű helyett ma már csak 42 rendelkezik működési engedéllyel. Rámutattak arra is, hogy a pénzügyi problémák miatt nincs elég forrás a szükséges karbantartásokra, fejlesztésekre, ugyanakkor az alacsony ágazati átlagkereslet nem biztosítja a felkészült szakemberek foglalkoztatását.

MTI Eco/Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az empatikus munkahelyi vezetés sokkal hasznosabb, mint egy szál nőnapi virág!

Március 8-án ünnepeljük a nemzetközi nőnapot. Azonban az egynapos ünneplésnél sokkal fontosabb, hogy a nők minden nap komfortosan és biztonságosan... Teljes cikk

Nincs több email áradat szabadság után - így segít az AI felvenni újra a fonalat

Egy mesterséges intelligencia (AI) alapú alkalmazásnak köszönhetően többé nem kell órákat töltenie a munkavállalónak a hosszabb szabadság alatt... Teljes cikk

Álláskeresés és szórakozás egy csomagban: az idei első nagy állásbörzén jártunk

Helyben akarnak interjúzni vagy legalább a szakmai vezetővel beszélni, élményt szeretnének gyűjteni munkakörökről, inspirációt meríteni a... Teljes cikk