kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Robot a HR-es helyett

A robotizálás, automatizálás a HR területét sem kíméli, a bérszámfejtésen túl egyre több smart HR szoftveres megoldás segíti a humán-erőforrás menedzsmenttel foglalkozó kollégák életét. Összeállításunkban több megoldást is bemutatunk.

images

A brit BBC munkatársai és az oxfordi egyetem kutatói közösen összeállítottak egy listát arról, hogy mely munkahelyeket fenyegeti az automatizálás. A lista elején 99 százalékos automatizálási valószínűséggel a telefonos értékesítő áll. A humán erőforrás menedzser tekintetében ez az arány 32,2 százalék, ami azt jelenti, hogy kevésbé valószínű, hogy munkáját egy robot vagy mesterséges intelligencia fogja elvenni.

Egyes munkafázisokban azonban a gépi intelligencia segítségére lehet. A HR-es munkájának több aspektusait azonban kell és lehet is automatizálni. - Bármennyire is fura, de a szoftver adja meg az emberi jellegét a HR szakmának - mondja Otti Csaba, a HR megoldásokat fejlesztő Login Autonom Kft. ügyvezető szakértője. Ezek a megoldások amellett, hogy optimalizálják és hatékonnyá teszik a vállalat működését, elősegítik a vezetők és beosztottak közötti kommunikációt, segítenek nyugodtabbá, kiszámíthatóbbá, bizalmassá tenni a vállalati légkört. A dolgozók érzik a törődést, megbecsülést, tapasztalják, hogy fontos véleményük - ez pedig a munkaerőhiánnyal és magas fluktuációval küzdő vállalatoknál megfizethetetlen.

Toborzás közösségi adatok alapján

Vizsgáljuk meg tehát, a HR munka mely fázisait segítheti egy szoftver. A tengerentúlon népszerű Gild nevű webes megoldás az egész munkaerő-keresési folyamatot automatizálja. Az alkalmazás a munkaadó által elvárt kompetenciákat a lehetséges jelölt nyilvánosan elérhető információival méri össze, legyen az akár közösségi oldalról származó adat. Az öntanuló algoritmus kiszámítja annak a valószínűségét, hogy az embert érdekli-e vagy sem az adott új munkalehetőség. Múltbéli karrierje alapján pedig időpontot is javasol a munkaadónak, amikor a leghatásosabb a kiszemelt jelöltet megkeresni.

Képzés és kompetencia egy kézben

Ha már a megfelelő alkalmazottat megtaláltuk, akkor érdemes azokat a kompetenciáit felmérni és nyilvántartani, melyek nem szorosan függnek össze munkakörével. Ebben a Login TTWA CSM webes kompetencia és képzés nyilvántartó megoldása van segítségünkre. A tudás béli kompetenciák mellett a soft skilleket is nyilvántartja a rendszer. Ha például egy spanyol nyelven beszélő ügyfélszolgálati munkatársra lenne szükségünk, akkor nem kell rögtön a munkaerőpiachoz fordulni. Megnézzük a meglévő alkalmazottak képességeit, és a középfokú spanyol nyelvvizsgával rendelkező kollégára bízzuk az új feladatot.

Előtte ugyanezen modul segítségével betervezzük számára az egyhetes, spanyol tudását felfrissítő képzést. A rendszer képes a dolgozók 360 fokos értékelésének támogatására, a képzési terv összeállítására, miközben a költségek tervezésében is segít. A munkavállalók ezen a felületen adhatják meg, milyen képzésre lenne szükségük. Riasztási funkciót is beépítettek a fejlesztők: szól, ha a munkavédelmi oktatás vagy az orvosi vizsgálat érvényessége lejárt.

Munkáltatói márkaépítés

Az ugyancsak Amerikában használt Doxa szolgáltatás egy automatizált jelöltkereső, de egyben cégértékelő is. A jelenlegi alkalmazottaknak lehetőségük van név nélkül értékelni cégjüket, és olyan - eddig rejtett - dolgok is kiderülnek a munkahelyi szokásokból, mint például mennyi időt töltenek hetente értekezleten, mennyit kell este és hétvégén is dolgozni, melyik részlegen van a legkisebb különbség a két nem fizetése között, mekkora csapatokban dolgoznak, milyen gyorsan lehet felfelé haladni a vállalati ranglétrán. A munkáltatói márkaépítés fontos eszköze.

Vass Enikő
kRevo Kft.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákok több mint fele tanulna mesterséges intelligenciával, de csak kevesen férnek hozzá az iskolában

Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk

Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk