Megjelent: 7 éve

Robotadó: hogy az emberek ne féljenek a fejlődéstől

A robotok nem fizetnek személyi jövedelemadót és társasági adót sem, ezáltal pedig igazságtalan előnyökhöz jutnak az emberekkel szemben - mondta Bill Gates.

A Microsoft informatikai óriásvállalat társalapítója azt javasolta, hogy a kormányok vessenek ki robotadót az automatizálás lassításának és más típusú foglalkoztatási formák felkutatásának érdekében - írta az MTI.

A Quartz (qz.com) című gazdasági honlapon a napokban megjelent nyilatkozatában Gates elmondta, hogy a robotok megjelenésével és fejlesztésével számos ember munkáját lehet helyettesíteni, az automatizálás egy sor foglalkozás megszűnését eredményezi. Nagyon fontos, hogy ellenőrzés alatt tudják tartani ezt a változást, legalább egy időre lassítsák az automatizálást és finanszírozni tudják az emberek foglalkoztatásának alternatív módjait.

"Jelenleg egy gyári munkás, aki mondjuk évi 50 ezer dollárt keres, személyi jövedelemadót és társadalombiztosítási járulékot fizet. Ha egy robot végzi el helyette ugyanazt a munkát, meg kell fontolni, hogy az emberi munkaerőével azonos adóteher sújtsa" - mondta Gates, aki szerint ez lehetővé teszi, hogy az emberek ne féljenek az innovációktól.

"Az adó határozottan jobb, mintha egyszerűen megtiltanának bizonyos dolgokat" - vélte a milliárdos amerikai üzletember, aki a robotadóból származó bevételeket egyebek között idős emberek gondozására és rászoruló gyerekek taníttatására is fordítaná.

Gates ötlete nem újkeletű. A robotizálás és a robotok utáni adó kivetését egy sor európai szocialista politikus is támogatja, köztük Benoit Hamont, a francia Szocialista Párt megválasztott elnökjelöltje. Nem utasítják el a robotadó ötletét a csúcstechnológiai vállalatok vezetői sem, bár néhányan - köztük Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója - inkább azt tartanák helyesnek, ha nem a munkaadók, hanem az ügyfelek és fogyasztók viselnék ennek a terhét.

Az Európai Parlamentben azonban éppen a napokban, február 16-án utasították el a robotadó bevezetését célzó törvényjavaslatot.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk