kapubanner for mobile
Megjelent: 7 éve

Senki sem tudja, pontosan hányan vettek részt a Tesco-sztrájkban (Frissített!)

A szakszervezet és a vállalat is saját sikerét hangsúlyozza a szombati és vasárnapi sztrájk után - hírösszefoglalónk.

A szakszervezetek tájékoztatása szerint a munkavállalók „ezres nagyságrendben” mozdultak meg a sztrájk miatt. A Tesco eddig nem hozott nyilvánosságra pontos számadatokat. Magyarországon 206 Tesco áruház működik, ezek közül 18 (5 hipermarket és 13 kisbolt) zárt be szombaton, miután a dolgozók egy része pénteken 16 órától beszüntette a munkát.

A szakszervezetek 25 százalékos béremelést követelnek és szeretnék elérni, hogy a legalacsonyabb béren foglalkoztatott munkavállalók fizetése is közelítse meg a bruttó 200 ezer forintot, a munkavállalói létszám pedig 15 százalékkal emelkedjen. Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) sztrájkbizottságának elnöke péntekenelmondta: a sztrájkhoz csatlakozók nem munkalassító sztrájkot indítanak, hanem beszüntetik a munkát, így az üzletek be is zárhatnak a sztrájk idejére.

A Tesco sajtószolgálata vasárnap reggel arról tájékoztatta a médiát, hogy valamennyi áruháza rendben kinyitott és felkészülten várja vásárlóinkat, valamint a Tesco Online is zavartalan kiszolgálást nyújt. Az áruházlánc üzleteiben a kieső munkavállalókat diákmunkásokkal igyekeztek pótolni. A KDFSZ szerint vasárnap 37 áruház zárt be a zárás hivatalos időpontja előtt.

A Tescónak Magyarországon 206 üzlete van, ebből 112 hipermarket, és mintegy 20 ezer munkavállalót foglalkoztat. A vállalat az elmúlt 2 évben már 8,7 milliárd forintot költött bérfejlesztésre. A kiskereskedelmi szektorban az áruházi dolgozók fizetése átlagosan csak 19 százalékkal növekedett, míg a Tesco év eleje óta a legalacsonyabb fizetési kategóriákban 22,4 százalékos bérfejlesztést hajtott végre - írja közleményében a munkáltató.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke példaértékűnek nevezte a munkavállalók összefogását. Magyarországon a versenyszférában ilyen sztrájk még nem volt az elmúlt 27 évben, ezres létszámban, az ország egész területén megmozdultak a dolgozók - közölte a köztévé vasárnapi műsorában. A Tesco dolgozói elszántak, kitartanak a követelések mellett, akár további sztrájkot is hajlandók folytatni- tette hozzá.

Frissítés [16:30]!
Kompromisszumot ajánlottunk a Tescónak. Szeptember 25-ig készítik el azt a tanulmányt, amely alapján kiderül, melyik áruházban mekkora létszámbővítésre lenne szükség. Ekkor közlik, hogy megadják-e a béremelést és a további követeléseinkre is reagálnak. Egy héttel később foglalunk állást, addig nem szervezünk újabb sztrájkot - mondta a Magyar Nemzet Online portálnak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk