Megjelent: 8 éve

Senkinek sem jó, mégis nehéz kiirtani a hálapénzt

Bár a hálapénz nagyon sok szempontból káros, mégis mára részévé vált az egészségügy működésének, így nagyon nehéz kiirtani, és sima béremeléssel már nem orvosolható , írja az Index. Miközben orvosi tiltakozás indult, és Emmi válasz is született az ügyben.

images

A hálapénznek a hálához ma már nem sok köze van, a betegek általában azért adják, hogy jobb, gyorsabb ellátást, több odafigyelést kapjon. A betegek, hozzátartozók gyakran önigazolásnak is használják, hogy mindent megtettek gyógyulásuk érdekében. Ugyanakkor a hálapénz komoly bizonytalanságot teremt az egészségügyben a beteg és az orvos számára egyaránt.

A hálapénzként adott összegekről csak becslések vannak, évi 10 milliárd forinttól akár évi 100 milliárd forintig is terjedhet. Általában szájhagyomány útján terjednek az összegek, hogy mennyit "szokás" adni. Az orvosok szűk rétege, 10-14 százaléka kaphat aránytalanul sokat, megközelítően 30 százalék közepesen sokat, kétötöd keveset, ötödük pedig semmit vagy szinte semmit.

A Btk. 2013-as módosítása szerint vesztegetésért három évig tartó szabadságvesztéssel sújtható az az orvos is, aki jogtalan előnyt kér, vagy a jogtalan előnyt vagy ennek ígéretét elfogadja. Azonban nem mindegy, hogy valóban háláról vagy az ellátás függővé tételéről van szó. Utóbbi súlyosan etikátlan és törvénytelen, míg a háláról lehet szó, ha azt a kórház szabályzatában lehetővé tette.

64 orvos nyílt levelet fogalmazott meg az egészségügyért felelős államtitkárnak, mert megelégelték az egészségügy állapotát és a hálapénz kapcsán kialakult helyzetet is. Erről részleteiben ITT írtunk.

Az Emmi válaszolt a nyílt levélre, amely szerint folyamatos a szakmai konzultáció, minden véleményt meghallgatnak, de egyben azt is közölték, hogy csökkentették az orvoselvándorlást és a kórházak adósságának mértékét.

Közben a Magyar Orvosi Kamara támogatja a Szegedről, 64 orvos kezdeményezte mozgalmat, mert mint írják mindaz, amit leírtak sajnálatos valóság.

Index
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk