Megértő főnök, tisztességes fizetés, élhető munkakörülmények - valami ilyesmire vágyik minden álláskereső. Egyesek azonban nem elégszenek meg ennyivel, úgy gondolják, nekik alanyi jogon jár a rugalmas munkaidő, az álomfizetés, a panorámaablakos iroda vagy esetleg az energiaszoba. Megfelelő karrierút nélkül azonban mindez aligha érhető el, hiszen az ezeket kínáló multinacionális vállalatok toborzói már az önéletrajz alapján kiszűrik a kevésbé hangzatos diplomával, pályaívvel rendelkezőket - legyen az bármennyire is rátermett a munkára. Az álláskeresők egy része ezért cselhez folyamodik, s kiszínezi az önéletrajzát, hogy legalább egy kis esélyt kapjon az állásinterjún. A csaláshoz folyamodó jelöltek mindezt azzal indokolják, hogy az iskolai eredmények leginkább csak a tanuláshoz szükséges szorgalmukat jelzik (ami amúgy is inkább lexikális tudással van tele, különösen Magyarországon), az adott munkához való tehetségüket nem. Erre rímel egy orosz kutatócsoport legutóbbi felmérése, amely szerint nem a közepes tanulók boldogulnak a legjobban az életben: míg a kitűnők hosszan töprengenek egy feladat megközelítésén, addig a közepesek egyszerűen megcsinálják azt. Legtöbbjüknek ráadásul magas az EQ-ja (érzelmi hányadosa), s mivel az életben a sikerhez fontos az intuíció, a képesség mások meghallgatására és megértésére, a belső szabadság, ezért elhanyagolható a klasszikusan értelmezett tárgyi tudás.

A toborzó is tehet róla

Nem csak az oktatási rendszer kárhoztatható a csalók tetteiért, a költői vénával megáldott álláskeresők ugyanis a HR-esek figyelmetlenségét próbálják kihasználni ilyenkor: egy munkaerőpiacon tájékozottabb jelölt tisztában van azzal, hogy mindössze 2-3 percet (pörgősebb helyeken 20-30 másodpercet) szánnak a toborzók az egy-két oldalas "vázlatok" átnézésére. A legtöbb HR-es sosem fogja tételesen átnyálazni az önéletrajzot, többnyire csak végigtekint a pályaíven, s ha az alapvégzettség is megfelel, meginvitálja a jelöltet a következő körre. Ebből kifolyólag sokan nem rettennek meg attól, hogy kicsit kiszínezzék az élettörténetüket, mondván, úgysem fognak utánanézni a személyügyi osztályon. Kisebb, kegyes hazugságoknál ez mondhatni bocsánatos bűn, hiszen az évek során mindenki kerülhet olyan kellemetlen élethelyzetbe, amiről nem tehet, mégis egy állásinterjút bukhat el miatta: például egy leépítés miatt pár hónapig munkanélküliként tengődik, amiből - ki tudja miért - azonnal pontatlan munkavégzést, problémás személyiséget következtetnek a személyzetisek.

Gátlástalan álláskeresők

Nem mindenki elégszik meg azonban a munkanélküliként eltöltött időszak elhallgatásával, egyesek ugyanis egyenesen visszaélnek a toborzók "felületességével", olyan hazugságokba is képesek belemenni, amelyek már az eljövendő munkavégzést is befolyásolják. A CareerBuilder.com felmérése szerint az álláskeresők 38 százaléka lódít nagyobb felelősségi kört az önéletrajzában, 18 százalékuk a képességeiről füllent, 12 százalék a munkaviszonyainak pontos kezdési és befejezési idejét nem osztja meg a vállalattal, 10 százalékuk pedig MBA-diplomát hazudik magának. Hét százalék attól sem retten vissza, hogy komplett karrierúttal kápráztassa el a "közönségét", míg 5 százalék csupán a pontos munkakörét nem osztja meg a nagyérdeművel. A felmérés szerint a fiktív önéletrajzírásnak nincs határa, Amerikában például valaki a Mensa tagjának, egy ennél is merészebb jelölt pedig a Kennedy család sarjának vallotta magát.

Előbb-utóbb utolérik a hazug embert

A legtöbb esetben természetesen mindezen turpisságok kiderülnek, s útjukra engedik a lódítókat. A fenti felmérés tanúsága szerint a vállalatok 36 százalékánál még megfordul a döntéshozó fejekben, hogy inkább az interjún nyújtott teljesítményt díjazzák, a végén azonban mégis az eltanácsolás mellett döntenek. Csupán 6 százalékuk van oly vakmerő, hogy egy simlis munkavállalóval színesítse munkaerő-állományát. A tanulmány egyébként azt is megállapította, hogy bizonyos - amerikai - iparágakban gyakrabban fordulnak elő fiktív önéletrajzok. Különösen az egészségügyben (60 százalék) és a közlekedési ágazatban (59 százalék), illetve az informatika területén (57 százalék) hajlamosak hazudni az álláskeresők, szemben a közigazgatással, ahol "csak" 45 százalékot mértek, elérve ezzel a legalacsonyabb értéket.

De mit tegyen az, aki nem szeretne hazudni, mégis kicsit megtöltené élettel az önéletrajzát? Íme néhány ötlet:

1. Legyünk az elsők!

Öt munkáltatóból egy biztosan több önéletrajzot kap, mint amennyit át tud nézni. Ahhoz, hogy ne vesszünk el a tömegben, fürkésszük éberen az állásportálokat, s ha látunk egy valamirevaló ajánlatot, azonnal pályázzuk meg. Elvégre a toborzók türelme véges, ahogy telik az idő, annyival kevesebb időt tölt el az önéletrajzok szortírozásával, s annál kisebb esélyünk is van felkelteni a figyelmét.

2. Használjunk kulcsszavakat!

A pályázatok gyorsabb szűrését általában adatbázisokkal oldják meg, amelyekben kulcsszavak szerint is lehet keresni. Mindenképpen szerepeljenek ezért olyan szavak az önéletrajzban, mint a problémamegoldó képesség, ügyfélközpontúság, vezetői képességek stb. Igaz, ettől éppen sablonossá válik az önéletrajzunk, ami esetleg többet árt, mint használ, így érdemes némi egyedi hangot is megütnünk, hogy megkülönböztessük magunkat a versenytársainktól.

3. Cégspecifikus önéletrajzot minden állásra!

A HR vezetők 43 százaléka szerint legfeljebb egy percet - de gyakorta inkább kevesebbet - szán egy önéletrajzra, tehát ha addig nem sikerül megragadni valamivel a figyelmét, egészen biztosan, hogy utána sem fogjuk. Gondoljuk át tehát önéletrajzunkat úgy, mintha az egy írásbeli interjú lenne. Hagyatkozzunk kizárólag a munkához elengedhetetlen képességekre, eddigi sikereinkre, pozitív tapasztalatainkra.

4. Legyünk őszinték!

Ha két munkaviszonyunk közt évek teltek el, ne próbáljuk meg mindenáron befoltozni a lyukakat, inkább magyarázzuk meg, miért történt ez a kiesés. Írjuk le, mit csináltunk addig, képeztük-e magunkat, akár szakmai könyvekkel, akár (nyelv)tanfolyamokkal, ezzel ugyanis jelezzük, hogy nem hagytuk el magunkat, törődtünk magunkkal, s csak apró kisiklás volt ez az életünkben.

5. A befejezetlen iskolát se hallgassuk el!

Ha nem fejeztük be az egyetemet, ne hallgassuk el, de ne is állítsuk, hogy sikerült lediplomáznunk, mert könnyen kiderül, hogy blöffölünk. Jegyezzük inkább le, hogy milyen tantárgyból sikerült kreditet szereznünk, elvégre abból biztosan van - még valami - használható tudásunk.

Paraszt Imre, HR Portal