kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Szabadság után indul a felmondási hullám

Egy nemzetközi vizsgálat szerint a nyaraláskor jönnek rá a legtöbben, hogy a munka és a magánélet nincs egyensúlyban esetükben. Emellett a munkaerőhiány egyre nagyobb stresszt okoz, másfelől épp emiatt váltanak könnyebben.

images

A nyaralás után ismeri fel a legtöbb munkavállaló, hogy nincs egyensúlyban a munkája és a magánélete -írja az Mfor.hu egy nemzetközi felmérésre hivatkozva. Hat európai nemzet is szerepel az InterNations TOP 10-es listáján, ahol azt vizsgálták, melyik országban találják a legjobbnak a külföldről érkezett munkavállalók a munka és magánélet egyensúlyát. A felsorolásban több helyen is hosszabb az átlagos munkahét a magyar átlagnál, a dolgozók mégis kipihentebbnek és motiváltabbnak érzik magukat.

A felmérés szerint az átlagos magyar munkavállaló nem elég tudatos azt illetően, hogy időben induljon haza a munkahelyéről, illetve ne nézzék az emailjeiket munkaidőn kívül, vagy akár a szabadságukon. Ez kapásból rontja a munka-magánélet közti egyensúlyt. A vezetők nem feltétlenül várják el a folyamatos elérhetőséget, de öntudatlanul is azokat a munkavállalókat részesítik előnyben, akik ezt maguktól megteszik. Ha több munkatárs is rendszeresen dolgozik munkaidőn kívül, az hamar a céges kultúra részévé válik.

mfor.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jelentősen visszaesett az állásvesztéstől rettegő magyarok aránya

A magyar munkavállalók bizalmi attitűdje 2023-ban kiegyensúlyozott és stabil volt, emellett bizakodásra adhat okot, hogy idén akár már javuló... Teljes cikk

Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk