Megjelent: 5 éve

Szabira mentem, de dolgozom

Több fejér megyei és borsodi gépipari cégnél is rendkívüli munkaidőt rendeltek el tavaly a munkaszüneti napokon. Ezt a munkáltatók a hatályos törvények alapján nem tehették volna meg. Csak ott lehet ugyanis munkaszüneti napra berendelni a dolgozókat, ahol egész évben folyamatos üzem van - derül ki munkaügyi hatóság tavalyi ellenőrzési tapasztalatait összefoglaló pénzügyminisztériumi jelentésből, amelyet a Népszava közölt.

A hatóság 2018-ban csaknem 16 ezer munkáltatót és 69 ezer dolgozót ellenőrzött, az érintettek több mint kétharmadánál pedig fel is tártak valamilyen munkaügyi jogsértést.

A szakszervezeti vezetők szerint a 14 napot ugyan valóban kevés dolgozó szeretné egyszerre kivenni, az viszont komoly gondot jelent, hogy általában nem akkor mehetnek el pihenni, amikor szeretnének. Az sem ritka, hogy a dolgozó nem tudja kivenni az összes éves szabadságát, ilyenkor görgetik előre a napokat. Volt, akinek év elején 83 szabadnapja volt, de persze csak a kockás füzetben, hiszen ennyit nem is lehet átvinni a következő évekre – mondta a Népszavának László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke, aki egyáltalán nem tapasztalja a helyzet olyan mértékű javulását, mint a munkaügyi ellenőrök.

Azt viszont egyértelműen érzékelték, hogy az ellenőrzések száma megcsappant, a vizsgálatok pedig felületesek (2017-hez képest tavaly csaknem 7 ezerrel kevesebb dolgozót ellenőriztek). Volt olyan is, hogy egy jogsértés miatt a helyi szakszervezet kihívta az ellenőröket, ám mire azok odaértek, már a cégvezetés is tudott érkezésükről, így eltüntették a nyomokat.

A szakszervezet is tapasztalja, hogy munkaszüneti napokra nagy számban rendelik be a dolgozókat. Az is jellemző, hogy hetekig egyhuzamban, a hétköznapokon és a hévégéken is dolgoztatják a munkavállalókat, holott 48 óra pihenőidőt biztosítani kellene.

A munkaügyi hatóság jelentése is egyértelműen rámutat: a munkaadók előszeretettel szegik meg – jellemzően a kereskedelem, a feldolgozóipar és a gépipar területén - a munkaidővel, pihenőidővel és rendkívüli munkavégzéssel kapcsolatos előírásokat. Ez tavaly több mint 18 ezer dolgozót érintett. Közülük több mint 2300 munkavállalót munkaszüneti napra rendeltek be dolgozni.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk