kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Szabó Letícia, a GE veresegyházi gyárának HR igazgatója

Szabó Letícia 2006 óta tölti be a General Electric veresegyházi gyárának HR igazgatói posztját, s szolgálja ki az üzem több mint ezer főre rugó saját, illetve kölcsönzött munkaerő-állományát. Mindezt hat különböző aldivízió három telephelyén viszi véghez tíz beosztott segítségével.

Szabó Letícia 1988-ban az Egri Közgazdasági Szakközépiskolában kezdte meg tanulmányait, majd érettségi után a Juhász Gyula Tanítóképző Főiskolára dobbantott, hogy felsőfokú ügyintéző-titkár képesítést szerezzen. 1993-ban a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Főiskola közgazdász szakára iratkozott be, amelyet később, 2001-ben egy felsőfokú személyügyi szervező diplomával egészített ki az IMC (jelenleg a Közép-Európai Egyetem üzleti iskolája) advanced human resources management kurzusa keretében. Az elmúlt években a Grafológiai Intézetben képezte tovább magát, ahol grafológiai szakasszisztensi vizsgát tett, és jelenleg a grafológusi végzettséget szeretné megszerezni.


Nagy létszámok rengetegében



Szabó Letícia először 1997-ben, a vendéglátóipari főiskolában folytatott tanulmányai alatt kóstolt bele a munka világába, tulajdonképpen szó szerint, hiszen a Kentucky System Kft.-nél, azaz a magyar Pizza Hut és KFC éttermek üzemeltetőjénél kezdte pályáját; itt felvételi és képzési specialistaként 20 étterem 900 munkavállalójáért volt felelős. Két évre rá a gödöllői, gyöngyösi telephellyel rendelkező Lear Corporation Hungary Kft.-nél helyezkedett el mint oktatási és toborzási vezető, bár 2000-ben az emberi erőforrás vezető helyettesi teendőkkel is kiegészültek a feladatai. Az amerikai tulajdonban lévő elsővonalbeli autóipari szállítónál mintegy 4200 munkavállaló technikai felkészültségéért és a létszámbiztosításáért volt felelős 3 közvetlen és 12 közvetett beosztott (tréner) irányítása közepette.


Karrier a GE-nél



2003-ban a GE Hungary-hoz igazolt, hogy először szervezetfejlesztési specialistaként, majd 2006-tól már HR vezetőként szolgálja ki a veresegyházi Energy gyár több mint ezer főre rugó saját, illetve kölcsönzött munkaerő-állományát. Mindezt hat különböző aldivízió három telephelyén viszi véghez tíz beosztott segítségével. HR szinten az USA globális (az Energy-n belül a Global Supply Chain Management alüzletághoz tartozó) központi emberi erőforrás vezetőjének számol be, helyi szinten pedig a divízió magyarországi vezetőjének. Felsőfokú nyelvvizsgája és nemzetközi munkakörnyezete révén angolul folyékonyan beszél, ezen kívül középfokú német nyelvvizsgával is rendelkezik.

Letícia ívelő karrierje mellett családanya is, melyhez bevallása szerint a cég dolgozóbarát kultúrája is hozzájárul. Ezt jól bizonyítja, hogy mindkét gyermeke a GE-nél töltött évek alatt született.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk