Szerző: Paraszt Imre
Megjelent: 16 éve

Szembesít a drámatréning

Kiégés, korrupció, diszkrimináció. Munkahelyi problémák, melyeket általában mindig az értelem felől közelítenek meg, holott érzelmi síkon sokkal jobban tetten érhetők. Ahogy teszi ezt a drámatréning is, ahol a résztvevők egy kitalált történeten keresztül szembesülhetnek kártékony előfeltevéseikkel.

Egyre jobban kezdenek lecsengeni a csapatépítő tréningek, legalábbis az azokon résztvevő alkalmazottak körében biztosan - állítja Mikó Krisztina, a Drámatréning Qt Kft., illetve a KÁVA Kulturális Műhely kommunikációs vezetője. A Magyar Telekomot is megjárt szakember számtalan ilyen foglalkozáson vett már részt, s tapasztalata szerint a harmadik alkalom után inkább érdektelenségbe fullad az esemény, hiába indokolja azt egy-egy szervezeti, vezetői váltás. Ilyenkor tehát jobb, ha valamivel konkrétabb céllal küldjük el az alkalmazottakat továbbképzésre, ami nemcsak az együttműködés, hanem a konkrét munkavégzés hatékonyságát is képes növelni.

A továbbképzések közül talán a legizgalmasabbak közé tartozik a személyiségtréning, ahol a tréner a résztvevők érzelmeire, kommunikációs stílusára próbál hatni. Ebbe a kategóriába tartozik a drámatréning is, amely egy történet keretében vezeti végig az embert mások és saját maga reakcióin. "Főként diszkriminációs szituációkra kell gondolni (pl. romák, fogyatékkal élők ügyfélkezelése), de generációs és nemek közti feszültség oldására, a kiégés megelőzésére, a korrupció kezelésére, a szabálytudat erősítésére vagy egyszerű hétköznapi kommunikációs problémákra is létezik forgatókönyvünk" - sorolta a lehetőségeket Mikó Krisztina. Ezek persze nem kőbe vésett jelenetek, az események kimenetele minden esetben a szereplők (szín)játékától függ. Joggal nevezhetjük játéknak, mivel a tanárok egyben képzett színészek is, így valóban hihető atmoszférát képesek teremteni. Arról nem is beszélve, hogy az emberi lélek rejtelmeit jól ismerve mindenkor helyzetbe tudják hozni a résztvevőket, akik így nemcsak megfigyelői, hanem írói, rendezői és szereplői is lesznek a történetnek. "Természetesen aki előre jelzi, hogy nem szeretne szerepelni, azt nem kényszerítik "fellépésre", de egy idő után általában úgyis mindenki feloldódik, s szívesen részt vesz a feladatokban" - tette hozzá a kommunikációs vezető.


Magyarázat tapasztalati úton



Ez már csak azért is nagy szó, mivel a foglalkozás nem heteken keresztül tart, mindösszesen 1x8 vagy 2x4 órát vesz igénybe. A dramatikus eszközök széles tárházának köszönhetően még ilyen rövid idő alatt is hatalmas változásokat képes előidézni az emberben, mivel nemcsak azt tanulja meg, hogy mit ne csináljon, illetve hogyan ne viselkedjen, hanem azt is, hogy miért. Saját szemével láthatja, hogy egy-egy - alapvetően spontán - reakciója milyen rosszul esik a másiknak, s hogy egy kis odafigyeléssel mennyi minden megelőzhető lenne. Tipikus példa erre, amikor a látók egy vakkal beszélgetve véletlenül a "lát" szót használják, aztán kínosan feszengve elnézést kérnek. Pedig az első "elszólás" igazából egyáltalán nem problémás, csak az azt követő bocsánatért esdeklés érinti érzékenyen az illetőt.

"Vagy említhetnénk a Salva Vita Alapítvány ügyfelei számára szervezett foglalkozásokat, ahol arra kellett rávezetniük az alkalmazottakat, hogy miként fogadják be munkatársként az értelmi sérülteket" - példálózott Mikó Krisztina. Elvégre egy átlagember leginkább csak addig toleráns, amíg nem találkozik szemtől szembe egy fogyatékkal élővel. Jól mutatja ezt a program egyik feladata is, amelyben a dolgozóknak olyan közel kell állniuk a játékot segítő fogyatékkal élőhöz, amennyire érzelmileg is közel érzik magukhoz. Először mindenki a célszemély köré csoportosult, mondván, semmi bajuk nincs vele, aztán őszinteségi rohamuktól vezérelve kicsit hátrébb mentek, hogy azért mégse csaljanak annyit. A tréning végeztével azonban egy emberként állták körbe, bizonyítva a drámatréning hatékonyságát - mesélte lelkesen a szakember. Természetesen az ilyen attitűdváltásokat a későbbiekben is figyelemmel kísérik a trénerek, folyamatosan tartják a kapcsolatot az alkalmazottak vezetőivel, hogy lássák, mennyi valósul meg erőfeszítéseikből a mindennapokban.


Szervezetfejlesztés előítéletek leküzdésével



A drámatréning tehát nemcsak egy kis gondolatébresztő, mint amire bármelyik esélyegyenlőségi prospektus képes, mivel itt az élmények befogadása érzelmi síkon történik, ami garantálja, hogy hosszú távon rögzüljenek a foglalkozáson tanultak. "Hiszünk abban, hogy az egyéni változások mellett a résztvevő csoport szerkezetét, dinamikáját a tréning pozitívan átalakítja, és ezek a változások a tágabb közösségre, a szervezet egészére is kihatnak" - értékelte globálisan a drámatréning hatékonyságát Mikó Krisztina.

Paraszt Imre, HR Portal
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti gondolkodás fejlesztése a HR-ben

Az HR és az üzleti gondolkodás összekapcsolása kiemelkedő fontosságú a vállalatok sikere szempontjából. A humán erőforrás szakembernek ugyanakkor... Teljes cikk

Net-Coach ösztöndíjas felnőttképzést indít tavasztól az NMHH

Új felnőttképzési program indul tavasztól a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) együttműködésében. Teljes cikk

Több mint 50 ezer "akkumulátor szakembert" képeztek ki

Több mint 50.000 munkavállaló számára fejeződött be az a szakképzés, amelyen a résztvevők a gyorsan fejlődő akkumulátoripari értékláncban... Teljes cikk