kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Szerelők hiánya hátráltatja a házépítést

A szerelő szakemberek nagy hányada a válságot követő időszakban külföldre ment dolgozni, nyilatkozta Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet-építő tagozatának elnöke. A szerelőket haza kellene csábítani, de ez csak az ottani bérek megadásával lehetséges.

A készházépítők legjobb éve 2009-ben volt, akkor 2200 könnyűszerkezetes családi ház épült. Ebből - az akkor még készházépítő tagozatba tömörült 31 cég - 950 házra kapott megbízást. A megrendelések száma a múlt évben 100-ra csökkent, miközben a tagozatba tömörült cégek száma 7-re apadt.

Az áfacsökkentés hatására a könnyűszerkezet-építő tagozatba tömörült társaságok 100 készházra kaptak megrendelést, így már január elején annyi a munka, mint tavaly egész évben volt, gondot okoz ugyanakkor a szerelőcsapatok hiánya - mondta.

Egy-egy csapat 5 emberből áll, és tagjait nem lehet egyik napról a másikra kiképezni. A helyzet annyira rossz, hogy az újsághirdetésekre egyáltalán nincs jelentkező, így nem marad más lehetőség, mint a külföldre - leginkább Németországba - távozott szerelőcsapatok hazacsábítása. Ez azonban csak az ottani bérek itthoni megadásával lehet - vélte az elnök. Ám külföldön is fellendülőben van a készházépítés, így a jelenlegi munkaadók mindent megtesznek a szakemberek megtartásáért.

A magasabb bér miatti többlet munkadíj egy házra vetítve mintegy 2 millió forint. Miután egy földszint és tetőtér beépítéses ilyen ház - 150 négyzetméteres alapterülettel, alapozás nélkül - 30 millió forintba kerül az 5 százalékos áfával, ez emelkedik meg a többlet szerelési díjjal 32 millió forintra. Így máris 3 millióra olvad az áfacsökkentésből adódó 5 milliós ár-előny - jegyezte meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Sok vezetőt hozhat nehéz helyzetbe az új bevándorlási törvény

Sok hazai vállalatnak okoz problémát, hogy vezető vagy magas pozícióban lévő külföldi kollégáik papíron igazolt végzettség hiányában az új... Teljes cikk

Így változik a munkavállalási engedélyek kiadása Magyarországon 2024-ben

A 2024-es év fordulópontot jelent a magyar munkaerőpiac történetében. A munkavállalási engedélyezési rendszer átalakulása nem csak új... Teljes cikk

10 perc után tudják, ha valakinek mentális problémája van - hol lesz a határa a virtuális asszisztensek képességeinek?

Sok számadat látott már napvilágot arról, hogy a munkaerőpiac különböző szegmenseiben hány ember munkáját tudja majd helyettesíteni a... Teljes cikk